Elszalasztott lehetőség

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2009.04.08. 01:48
Címkék
Noha többször is jelentősnek tűnő előnybe került, elsősorban gyenge adogatójátéka miatt nem tudta legyőzni Czink Melinda a világranglistán 11 hellyel előtte álló osztrák ellenfelét Floridában.

Itt volt az alkalom, hogy Czink Melinda visszavágjon Tamira Paszeknek: a még mindig csak 18 éves osztrák reménység tavaly Montrealban kemény pályán 6:4, 7:5-re győzött ellene. Most, az egyesült államokbeli Ponte Vedra Beachen megrendezett versenyen úgy tűnt, fordul a kocka, mert az első szettben meg sem állt 4:0-ig a Szávay Ágnes mögötti második számú magyar versenyző. Pedig a mérkőzést kettős hibával kezdte, de ha kicsit küszködve is, behúzta első két adogatójátékát – és kétszer is simán elvette ellenfeléét.

Mégis küszködős lett a vége, mert egyre rosszabbul ütötte a szerváit, ezzel pedig szinte magára húzta ellenfelét, aki 5:5-nél egyenlített, 6:6 után pedig jöhetett a játszmarövidítés. Ezt 7:5-re Czink nyerte meg, tehát a lehető legkisebb különbséggel. Az addig mind a két brékpontját beütő szőke hölgy lendületbe jött, mert a folytatásban 3:0-ra, majd 4:2-re is vezetett. Ám megindult Paszek, és ezúttal sajnos már idejében, mert sorozatban négy játékot besöpörve kiegyenlítette a játszmaarányt.

Három perc híján két órája nyűtték egymást a felek, amikor következett a döntő szett és újabb Czink-brék. De ekkor már nem sikerült elhúznia, viszont 3:2-nél úgy ülhetett le egy picit szusszanni a világranglista-80., 26 éves magyar a rangsor 69. helyezettje ellen, hogy ismét brékelőnyben tudhatta magát. Nem sikerült megtartania. Sőt miután 4:4-nél hozta adogatását az ellenfél, tenisznyelven fogalmazva a meccsben maradásért kellett szerválnia.

Márpedig ez ezen a napon nem ment neki, erről híven tanúskodik 13 kettős hibája és Paszek összesen 29 brékpontja, amelyből csak nyolcat értékesített a dornbirni játékos, ám ez is elég volt neki ahhoz, hogy a kétórás és 58 perces gigászi csatát ő nyerje meg. A nyolcadik brékje ugyanis épp az utolsó játékra esett…

Legfrissebb hírek

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
20 perce

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
48 perce

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
1 órája

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
1 órája

Kár volt – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
1 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
1 órája

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
1 órája

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik