A zseniális duó jelenti a jövőt

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2009.04.05. 01:32
Címkék

A Sampdoriánál mindent elkövetnek azért, hogy szurkolóik ne csupán a csalódott csapatok csatájaként is aposztrofálható, Napoli elleni derbivel foglalkozzanak (mindkét csapat a nemzetközi porondról álmodott, ehhez képest a Samp a 14., a Napoli pedig a 11.), ennek jeleként Beppe Marotta sportigazgató meghirdette a „nagy” 2010-es projektet.

„Az egész Cassanóval és Pazzinivel kezdődik, illetve záródik – mondta Marotta. – A Sampdoria éberen kereste a tehetségeket, és gyakran eredményes is volt. Így volt ez a Reallal is, amelytől Cassanót ingyen kaptuk meg, Pazzinit meg háttéralkuk révén, kedvező kondíciókkal szereztük meg.”

Marotta jelezte, Cassanót 2013-ig köti szerződés az egykori KEK-győzteshez, amelynek valamennyi ajánlat – lehetett hallani többek között a Juventuséról is – dacára szándéka a „házasság hosszú ideig való fenntartása”. A sportvezető azzal is igyekezett kedvet csinálni Cassanónak a maradáshoz, hogy kijelentette: Genován kívül eddig egyetlen olyan város sem volt, ahol Antonio ennyire jól érezte magát.

Ráadásul a zseniális támadókettős az ősszel akár a nemzetközi porondon is megmutathatja magát, ettől már csak két lépés választja el. Az Olasz Kupa elődöntőjében ugyanis háromgólos előnyt szerzett az Internazionaléval szemben, ha ebből valamennyit megtart, finalista. Ha pedig szerencséje van, a döntőben a másik ágról nem a Laziót, hanem a szinte tuti BL-induló Juventust kapja, és akkor máris tagja az újonnan induló Európa-liga mezőnyének.

Legfrissebb hírek

Birkózás: mindhárom magyar kikapott a nyolcaddöntőben az U20-as vb-n

Utánpótlássport
42 perce

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
1 órája

Duplantis nem indul a lausanne-i Gyémánt Liga-versenyen

Atlétika
1 órája

„Mondhatjuk, hogy hibáztam, de tanulok belőle” – Csongvai Áron a kiállításáról

Légiósok
1 órája

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
1 órája

NS-képeslap: Takácsi – megújult a futballpálya

Labdarúgó NB II
1 órája

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Kilenc pont a hátrány, menesztették a patinás klub edzőjét – hivatalos

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik