Hadd izguljon a nép!

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2009.04.02. 23:18
Címkék

Iker Casillas amondó, a győzelem annál értékesebb, minél nagyobb izgalmak közepette sikerül kiharcolni. Mondani sem kell, a Real Madrid kapusa a bölcsességet olyan találkozó után fogalmazta meg, amelyen csapata a végsőkig borzolta szurkolói idegeit: a spanyol válogatott úgy nyerte meg világbajnoki selejtezőjét Isztambulban, hogy Semih Sentürk 26. percben esett gólja után 37 percig hátrányban játszott, és – Xabi Alonso egyenlítését követően – Albert Riera találata révén csak a 92. percben biztosította a győzelmét.

„Rendkívül fontos volt, hogy a csapat megmutatta tartását – jelentette ki Casillas a 2–1-es vendégdiadallal végződő ütközetet követően. – Kellemes érzés maradt bennünk a lefújáskor, hiszen vesztett állásból sikerült fordítanunk. S biztos vagyok abban, a spanyol drukkerek is jobban értékelnek egy-egy ilyen sikert, mint az olyanokat, amelyeket különösebb feszültség nélkül érünk el.”

A bőség zavara! Azért vannak országok, ahol a könnyen megszerzett pontoknak, a sima győzelmeknek is tudnak még maradéktalanul örülni. Ahogyan mi, magyarok sem bánjuk, hogy a válogatott nem az utolsó pillanatban mentette meg a Málta elleni találkozót, valószínűleg az izgalom nélkül maradó lengyel szurkolók sem követelik vissza a pénzüket, miután együttesük szerdán 10–0-ra kiütötte San Marinót…

Spanyolországban azonban a diadalok tekintetében is széles a választék: a 31 mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozat „elemei” között találunk lehengerlő játékkal kísért, fölényes kiütéssel záruló „gálameccset” éppúgy, mint az isztambulihoz hasonló módon kicsikart, kiizzadt sikert. Ami az aktuális vb-selejtezőket illeti, ezen a téren a „győzelmi menü” hat tételből áll, s ilyen széles repertoárral Európában egyetlen csapat sem büszkélkedhet: csak a spanyolok neve mellett szerepel ennyi diadal – ráadásul hat mérkőzésen! S tekintve, hogy a csoportban az utánuk következő együttes (Bosznia-Hercegovina) már hat ponttal leszakadt tőlük, nem ítélhetjük el azokat a játékosokat, akik fél lábbal Dél-Afrikában érzik magukat.

„Valami azt súgja, ott leszünk jövőre a világbajnokságon – beszélt az egyre inkább valósággá váló tervekről Riera, aki az összecsapás hősévé emelkedett. – Ám éppen most, a célegyenesben kell különösen odafigyelnünk arra, hogy két lábbal a földön maradjunk, és igyekezzünk minél tovább nyújtani remek sorozatunkat.”

Tegyük hozzá, akármilyen becsben is tartja Casillas a nyögvenyelős győzelmeket, azért az eddigi tapasztalatok alapján azoknak a spanyol szurkolóknak sem kell aggódniuk, akik körmük lerágása helyett az önfeledt szórakozást részesítik előnyben. Az Európa-bajnok csapatnál meghonosodott látványos stílus, rövid passzos, gyors játék ugyanis alighanem elegendő garancia arra, hogy a gárda meccseinek többsége – filmes hasonlattal élve – a jövőben se a thrillerek, hanem a könnyed vígjátékok kategóriájába tartozzon.

Legfrissebb hírek

Birkózás: mindhárom magyar kikapott a nyolcaddöntőben az U20-as vb-n

Utánpótlássport
39 perce

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
1 órája

Duplantis nem indul a lausanne-i Gyémánt Liga-versenyen

Atlétika
1 órája

„Mondhatjuk, hogy hibáztam, de tanulok belőle” – Csongvai Áron a kiállításáról

Légiósok
1 órája

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
1 órája

NS-képeslap: Takácsi – megújult a futballpálya

Labdarúgó NB II
1 órája

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Kilenc pont a hátrány, menesztették a patinás klub edzőjét – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik