Győz a csapat, szép a futball

Borbola Bence, Zombori AndrásBorbola Bence, Zombori András
Vágólapra másolva!
2009.04.02. 08:10
Címkék
Húsz évvel ezelőtt világbajnoki selejtezőn a máltai válogatott 1–1-es döntetlent játszott a Népstadionban, ezúttal azonban esélye sem volt a pontszerzésre. A magyar válogatott hozta a kötelezőt, a szombati, Albánia elleni, idegenbeli 1–0-s győzelmet követően a Puskás Ferenc Stadionban ismét három pontot szerzett, és így bizakodva várhatja a szeptemberi folytatást. Jó kimondani, leírni: Erwin Koeman csapata versenyben van a világbajnoki szereplés kivívásáért.

Ismét bebizonyosodott, nem könnyű, mi több, majdhogynem lehetetlen Erwin Koeman fejével gondolkodni. A holland szakember szombaton azzal lepte meg alaposan a közvéleményt, hogy Albániában kispadra ültette az alapembernek számító Gera Zoltánt és Dzsudzsák Balázst. Miután a csapat 1–0-ra megnyerte a létfontosságú találkozót, mindenki arról beszélt, a kapitány parádésan sakkozott a keret tagjaival. A szurkolók majd mindegyike biztosra vette, hogy a Puskás Ferenc Stadionban Málta ellen Gera Zoltán és Dzsudzsák Balázs is a kezdő sípszó pillanatától a pályán lesz, csakhogy míg a PSV légiósa valóban pályára léphetett, a Fulham futballistája ismét csak a padon kezdett.

Aki azt gondolja, ez volt az egyetlen meglepetés, téved…

Adva volt, hogy az eltiltott Babos Gábor helyén Fülöp Márton áll a kapuban, mint ahogy arra is nagy tételben lehetett fogadni, Juhász Roland visszatér a védelem tengelyébe. Az eltiltását letöltő Bodnár László ugyancsak élvezte a kapitány bizalmát, ám az eltiltás miatt pihenő Dárdai Pál szerepkörébe nem Tóth Balázs került. S nem is Vadócz Krisztián. A holland szakvezető „csavart egyet” a történeten, és Halmosi Péter mellett Szélesi Zoltánt játszatta védekező középpályásként.

Jó volt látni, hogy a magyar labdarúgók az első pillanattól kezdve mekkora elszántsággal futballoznak, érezni lehetett, ezen a meccsen nem ismernek elveszett labdát. Torghelle Sándor a 7. percben olyan sprintet vágott ki egy célt tévesztett labda után, amelyre kevesen indultak volna el, s hogy volt értelme törnie magát, arról néhány pillanattal később meggyőződhettünk: a Halmosi Péter buktatásáért megítélt szabadrúgásból Hajnal Tamás pazarul vágta a máltai kapuba a labdát.

A jó forgatásoknak, a remek keresztlabdáknak, továbbá Dzsudzsák Balázs aktivitásának köszönhetően elsősorban a bal szélen próbálkozott a magyar együttes, és ha az utolsó passzok pontosabbak, meg is duplázódhatott volna az előny. A hadrend egyik érdekessége az volt, hogy támadásban Huszti Szabolcs a jobb, Dzsudzsák Balázs pedig a bal szélen egészen Torghelle Sándor magasságáig ment fel; Halmosi Péter Hajnal Tamás vonaláig húzódott előre, s így öt, kimondottan támadó szellemű játékos rohamozhatta a vendégkaput.

Azt nem állíthatjuk, hogy a korai vezető gól megnyugtatta a pályán lévőket – legalábbis ezt támasztotta alá a sok rossz átadás. Mivel a máltai labdarúgók meglehetősen sokat futottak, s jól segítették ki egymást, nehéz volt létszámfölényes helyzeteket kialakítani, ha pedig sikerült, akkor bosszankodhattunk: a szélről belőtt labda vagy az első emberben akadt el, vagy pedig magasan átszállt a kapu előtti veszélyes terület felett. Noha Dzsudzsák Balázs és Huszti Szabolcs többször is a védelem mögé tudott kerülni, olykor talán az is jó lett volna, ha nem az első vonalban lévőket akarják mélységből megjátszani, hanem befelé való elmozgással „kiürítik” a területet, s akkor a hátulról érkezőknek nem kell brusztolniuk egy-egy beadási lehetőségért.

Az előny megvolt, azonban mindenki nyugodtabb lett volna, ha újabb labdát sikerül elhelyezni Justin Haber kapujába.

Kevésen múlott, hogy csakúgy, mint az első játékrészben, a folytatásban is a hetedik perc hozza az újabb gólt.

A szünetben pályára lépő Gera Zoltán fejesét követően Justin Haber bravúrral ütötte szögletre a labdát, azonban rögtön tegyük hozzá, előtte fél perccel Fülöp Mártonnak kellett bravúrral mentenie. Ha valaki úgy gondolta ekkor, egyszeri, kósza próbálkozás >>>

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik