Gerendán remekelt

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2009.04.02. 23:18
Címkék

„Az egyéni összetett finálé az álmom” – jelentette ki Gombás Laura néhány nappal a tornászok milánói Európa-bajnoksága előtt.

Az álma teljesült.

Csütörtökön az esti, vagyis a negyedik csoportban léphetett a szerekhez a Postás SE versenyzője, s mind a négyen nagyobb hiba nélkül hajtotta végre gyakorlatait. Három szer (talaj, ugrás, felemás korlát) után még a 39. helyen állt, ám gerendán, vagyis a sokak által legnehezebbnek, legrizikósabbnak tartott szeren kiválóan sikerült új elemekkel tarkított gyakorlata.

Megtette tehát a tőle telhetőt, vagyis fellélegezhetett. Volna… Felnézett az eredményjelző táblára, aztán a bírókra, megint a táblára, de eltelt jó néhány perc, mire igazán megnyugodhatott.

„A mostani pontozási rendszerben súlyosan büntetik a bírók a leesést és a nagyobb rontásokat, éppen ezért csak egy cél lebegett a szemem előtt: ne hibázzak! Öröm, hogy nem rontottam, öröm, hogy sikerült az új gerendagyakorlatom, s persze a legnagyobb öröm a finálé” – mondta fülig érő szájjal Gombás, aki az egyéni összetett versenyben a 26. helyen végzett, ám a szombati fináléba nemzetenként csak két versenyző kvalifikálhatta magát – így nyílt meg az út a magyar versenyző előtt.

Farkas Ildikó a 41., Csiszár Anna a 42. helyen zárt.

Legfrissebb hírek

A Juventus két góllal győzte le a Balogh Botond nélküli Parmát

Olasz labdarúgás
12 perce

Sallai 79 percet játszott, kiütéses sikerével százszázalékos maradt a Galatasaray

Légiósok
20 perce

Az első fordulóban búcsúzott a US Opentől Marozsán

Tenisz
47 perce

A Paks győzni tudott az MTK otthonában is, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
57 perce

1. HNL: negyedik meccsén sem tudott nyerni a sereghajtó Eszék

Minden más foci
1 órája

Buchanan triplázott, a Villarreal öt góllal küldte haza a Gironát

Spanyol labdarúgás
1 órája

La Liga: Oviedo–Real Madrid

Spanyol labdarúgás
1 órája

Európai kézilabdaligák: Pénzes Laura hét góllal járult hozzá csapata továbbjutásához a Német Kupában

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik