Rajtol a rájátszás

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2009.03.31. 22:59
Címkék
A BSE–Győr párharccal szerda este elkezdődik a gyengébbik nem élvonalának április végéig tartó kieséses szakasza.

A női Magyar Kupa négyes döntője után három és a női Euroliga négyes döntője előtt két nappal elkezdődik a női bajnokság felsőházi rájátszása – azaz a közvetlen küzdelem a bajnoki címért, immár egyenes kieséses rendszerben. Elsőként az egyik fél második győzelméig tartó negyeddöntőre kerül sor, amelynek párharcai közül két szempontból is az élre kívánkozik a BSE–Győr csata: egyrészt ez kezdődik a legkorábban (szerda este hat órakor a Városmajorban), másrészt ez ígérkezik a legizgalmasabbnak.

De ez természetes, hiszen a pontvadászat negyedikje és ötödikje méri össze erejét, tehát a négy párviadal közül itt a legkisebb a helyezésbeli különbség. Nyilván ebből adódik, hogy ez az egyetlen párosítás, amelynek alapszakaszbeli mérlege 1–1 lett, a harmadik és a hatodik, a második és a hetedik, no meg főleg az első és a nyolcadik esetében már az eddigi meccsek is elég egyoldalúak voltak – vélhetően most sem lesz másképp, bár a kiscsapatoknak mindig nagy motiváció, hogy legalább hazai pályán megnehezítsék magasabban jegyzett vetélytársuk dolgát.

Az erőviszonyok nem sokat változtak tavaly óta, az akkori együttesek közül hét most is ott van a legjobb nyolc között – az egyetlen új alakulat a fiatal Vasas, amely története során először lett negyeddöntős az Atomerőmű-KSC Szekszárdot kiszorítva. A pasarétiek tehát nyilván tűkön ülnek, Rátgéber László szövetségi kapitány viszont a bajnokság végét várja nagyon, mert május 4-én elkezdődik a női válogatott felkészülése a júniusi Európa-bajnokságra. Egy hónap maradt tehát a negyeddöntőre, az elődöntőre és a már három nyert találkozóig tartó fináléra.

Legfrissebb hírek

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
14 perce

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
41 perce

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
1 órája

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
1 órája

Kár volt – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
1 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
1 órája

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
1 órája

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik