Jövőre már a bajnoki címet is megcélozzák

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2009.03.31. 22:59
Címkék
Póta Georgina a hét végén német bajnoki címet szerzett, csak nem magának, hanem – közvetve – Tóth Krisztinának. A 3B Berlin (Póta csapata) ugyanis a Bundesligában legyőzte a Busenbachot, a Kroppach (azaz Tóthék) első számú üldözőjét, amely így már nem érheti utol a hétszeres Európa-bajnok magyar hölgy együttesét. A találkozót a párosmérkőzés döntötte el, amelynek Póta is tevékeny részese volt.

Mit szól hozzá? Tóth Krisztinának szerzett egy újabb német bajnoki címet.Mit szól hozzá? Tóth Krisztinának szerzett egy újabb német bajnoki címet.

Á, a Kroppach így is, úgy is bajnok lett volna. Nekünk magunk miatt volt fontos ez a mérkőzés, mindenképp le akartuk győzni a Busenbachot, amelytől az ősszel kikaptunk, mert csak így lehetünk másodikok. Persze most is csak matematikai esélyünk van, reálisan nézve nem fog összejönni a dolog. Mi is játszunk még a Kroppachhal, ők is, a másik két meccsüket meg biztosan megnyerik. Ha legyőznénk Krisztiéket, akkor talán lenne sanszunk, de hát ők nagyon erősek. Pedig mi is jók vagyunk…

…csak elrontották a szezon elejét, sorban szenvedték el az ősszel a vereségeket.

Hát, igen… Új csapat volt, új játékosokkal, mindenki a nyaralásból esett be, nem voltunk valami összeszedettek. Nekem is idő kellett, míg megszoktam az új környezetet, mert nem szeretem a változást, nehezen alkalmazkodom – szerencsére Tanja Hain-Hoffmannt, az egyik csapattársamat ismertem már korábban is, így azért könnyebb volt. De nem volt az igazi a csapatszellem sem, mindenki ment a maga útján, ráadásul balszerencsés vereségek is becsúsztak.

Önnek fontos, hogy jó legyen a hangulat, nem elég, ha csak csendben lejátssza a meccseit?

Ha kell, tudom magam függetleníteni a körülményektől, de az lényeges, hogy lássam a többieken is, fontos nekik, hogy minél jobbak legyünk. Szerencsére mostanra összeérett a csapat, jobban meg is értjük egymást, bár a német-angol keveréknyelvből, amelyen a kínai csapattársakkal értekezem, érdekes beszélgetések sülnek ki néha.

Az asztalnál viszont immár teljes az összhang, elvégre eddig százszázalékosak a tavaszi idényben.

Így van, végre remekül megy a játék. Vasárnap is jók voltunk: én ugyan kikaptam egyesben egy erős kínaitól, de párosban HainHoffmannal remekül kiegészítettük egymást. Talán a következő évadot így tudjuk végigjátszani, és akkor a bajnoki címért is versenyben lehetünk.

Eszerint marad Berlinben. Mostanra megkedvelte a légióséletet?

Az elején is inkább furcsa volt, nem rossz. De két évre szerződtem, és nincs okom rá, hogy változtassak, na meg kint is elégedettek velem. Színvonalas bajnokságban játszom, hétről hétre kemények a meccsek, ami nem válik a káromra, még ha sajnos nem is lettem egyik hónapról a másikra a világ legjobb asztaliteniszezője. Az egyetlen negatívum az, hogy rengeteget kell utazni: ha csak a bajnokságra kellene kimenni Németországba, nem lenne semmi gond, de van Eb, vb, Pro Tour-versenyek, válogatott meccsek, edzőtáborok... Most is hétfőn értem haza Berlinből, szerdán már Egerben játszunk a válogatottal Románia ellen, aztán a hétvégén irány vissza Németországba két bajnokira, majd máris kezdődik az edzőtábor Tatán, utána meg április végén itt a vébé Jokohamában. De legalább április közepén vége a Bundesligának – az itthoniaknak még egy hónappal később is tart a bajnokság. Persze nekem meg tétmeccs nélkül kell majd készülnöm egy hónapig, az sem az igazi.

Említette a világbajnokságot.

Elsősorban a párosra figyelünk. Elvégre két éve Zágrábban érmesek lettünk volna Tóth Krisztivel, ha nem egyazon délelőtt kell játszanunk a nyolcaddöntőt és a negyeddöntőt is, és a végére nem fáradunk el a délkoreai védőjátékosok ellen – botrányos időbeosztás volt. Most is van esélyünk hasonló eredményre, de nagyon sok múlik a sorsoláson. A kínaiak mindenkinél jobbak, és a japánok gyors, mindent azonnal lepörgető stílusa sem fekszik nekünk. Ha őket elkerüljük, messzire juthatunk.

Legfrissebb hírek

Az Újpest elnöke bejelentést tett az új stadionról

Labdarúgó NB I
5 perce

Wirtz az első orvosi vizsgálaton már átesett a Liverpoolnál – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
11 perce

A Vigvári testvérek szerint egyre jobban összeér a férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
29 perce

Az ausztrál bajnokság egyik legjobbjával erősített a Ferencváros

Labdarúgó NB I
46 perce

Megállapodtak Kerkez átigazolásáról, a jövő héten az orvosin is áteshet a Liverpoolnál – sajtóhír

Angol labdarúgás
48 perce

Vladimir Radenkovics után kapus, védő és támadó is érkezik Diósgyőrbe

Labdarúgó NB I
1 órája

Triatlon: biztató első félév után jön a java az utánpótlás évadának

Utánpótlássport
1 órája

Kovács Ferenc Soma fél évvel a fáradásos törése után már a vb-szintre hajt

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik