Most alapozzák a szebb jövőt

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2009.03.27. 18:03
Címkék
Az utánpótlásé a jövő, a fiatalokra kell figyelni – ezek a kijelentések a műkorcsolyára most nagyon igazak. Ami a hazai helyzetet illeti, mindenképp…

A felnőttmezőny ugyanis évek óta meglehetősen kevés versenyzőt számlál, ezzel szemben az utánpótlás-viadalokon sok hazai tehetség ér el kiváló eredményeket.

Mi történhet azután? Mi történik velük menet közben?

A válaszokat minél előbb meg kell találni, mert ha a szükségszerű lemorzsolódásokat figyelembe vesszük, akkor is szembetűnő, hogy milyen kevés igazán versenyképes felnőtt korcsolyázónk van.

„A jövő szempontjából is nagyon fontos, hogy minél több nemzetközi viadalra eljussanak fiataljaink, hiszen bár banálisan hangzik, versenyezni csak versenyen lehet megtanulni” – mondta Csordás Mária, aki az idén huszadik alkalommal megrendezett Rozmaring-kupa szervezője. S aki a magyar műkorcsolyázás eddigi utolsó párosának egyik tagja.

„Ez a verseny öt országot érint, minden évben megrendezik szlovén, szerb, osztrák, magyar és olasz helyszíneken – folytatta az egykori sportoló. – Az esemény célja, hogy az egyesületek felmérhessék utánpótlás-nevelésüket, azt, hogy hol állnak a nemzetközi mezőnyben. Nem utolsósorban a kicsiknek versenyzési lehetőséget jelent, ami különösen jó, hiszen itthon jóformán csak az országos bajnokságon méretnek meg fiataljaink.”

A sportágról sokan állítják: mindenki harcban áll valakivel, gyakoriak a viták, a veszekedések – hogy ez nyíltan vagy burkoltan történik, tulajdonképpen mindegy.

De talán közel a változás…

„Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy már évek óta együtt utazunk ezekre a versenyekre, az összes klub egy busszal, s ez a közös csapat egyre inkább megmutatja a nemzetközi mezőnyben is, hogy mire képes. A budapesti állomás összetett versenyét ugyanis most mi nyertük meg” – büszkélkedett Csordás Mária.

A három aranyérem (Szombathelyi Eszter, Forgó Kristóf, Böröcz Máté) mellett további dobogós és pontszerző helyeket szerzett a sportág hazai utánpótlása.

Az alapok tehát megvannak. Csordás Mária szerint ez a legfontosabb – építkezni, a háromfordulatos ugrásokat és a dupla Axelt csak ezután lehet megtanulni.

S akkor talán évek múlva ismét magyar versenyzőknek tapsolhatunk a világversenyeken.

Legfrissebb hírek

A Juventus két góllal győzte le a Balogh Botond nélküli Parmát

Olasz labdarúgás
12 perce

Sallai 79 percet játszott, kiütéses sikerével százszázalékos maradt a Galatasaray

Légiósok
19 perce

Az első fordulóban búcsúzott a US Opentől Marozsán

Tenisz
47 perce

A Paks győzni tudott az MTK otthonában is, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
56 perce

1. HNL: negyedik meccsén sem tudott nyerni a sereghajtó Eszék

Minden más foci
1 órája

Buchanan triplázott, a Villarreal öt góllal küldte haza a Gironát

Spanyol labdarúgás
1 órája

La Liga: Oviedo–Real Madrid

Spanyol labdarúgás
1 órája

Európai kézilabdaligák: Pénzes Laura hét góllal járult hozzá csapata továbbjutásához a Német Kupában

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik