Némethék meglepetése

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2009.03.23. 23:25
Címkék

Megszületett az orosz bajnokság eddigi legnagyobb meglepetése: a 2. forduló hétfői mérkőzésén Németh Norbert együttese, a Tom Tomszk idegenben, a Luzsnyikiban nyert a bajnoki címre törő CSZKA Moszkva ellen – méghozzá a magyar középpályás főszereplésével! Németh már az első percben megcélozta a kaput a félpályáról, s miután Igor Akinfejev szögletre mentett, a sarokrúgásból a macedón Goran Maznov befejelte a győztes gólt.

„Óriási élmény volt számomra ez a meccs, csak azt sajnálom, hogy két ziccert is kihagytam, az egyiknél a léc mentette meg a CSZKA-t – mondta lapunknak Németh Norbert. – A végén óriási nyomás alatt voltunk, de komolyan mondom, nyerhettünk volna hárommal is. Azért szerződtettek, hogy gólt szerezzek, és bár sok dicséretet kaptam, bosszant, hogy nem tudtam a kapuba találni.”

A Vasastól igazolt Németh legközelebb Huszti Szabolcs együttese, a Zenit ellen próbálkozhat a góllövéssel.

Legfrissebb hírek

Robbie Keane szerint kulcsfontosságú, hogy ne kapjon gólt a Ferencváros

Bajnokok Ligája
1 perce

Birkózás: mindhárom magyar kikapott a nyolcaddöntőben az U20-as vb-n

Utánpótlássport
43 perce

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
1 órája

Duplantis nem indul a lausanne-i Gyémánt Liga-versenyen

Atlétika
1 órája

„Mondhatjuk, hogy hibáztam, de tanulok belőle” – Csongvai Áron a kiállításáról

Légiósok
1 órája

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
1 órája

NS-képeslap: Takácsi – megújult a futballpálya

Labdarúgó NB II
1 órája

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik