Hangulattalan győzelem

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2009.03.22. 23:12
Címkék

Az első fordulóban a moszkvai Luzsnyikiban és környékén botrányosan viselkedő szurkolói miatt a Zenit zárt kapuk mögött játszotta le idénybeli első hazai bajnokiját – de 2–1-re így is nyert a Szaturn ellen. Tegyük hozzá, Huszti Szabolcs nélkül: a szentpéterváriak légiósa ezúttal is a cserepadról figyelte az eseményeket, vagyis bajnoki bemutatkozása egyelőre várat magára.

Nélküle is könnyűszerrel jutott három ponthoz az előző körben a Szpartak Moszkva vendégeként 1–1-re végző Zenit, amelynek sikere lehetett volna fölényesebb is, ha Anatolij Timoscsuk nem a jobb kapufa mellé gurítja a labdát az egyébként nagyvonalúan megítélt büntetőből. Dick Advocaat együttesében Ivica Krizanac, illetve a csereként bevetett Fatih Tekke szerezte a gólokat.

A Premjer-liga hétvégi mérkőzésein két vaskos meglepetés is született: a címvédő Rubin Kazany nem bírt a Nalcsikkal, míg az újonc Kubany legyőzte a két forduló után nyeretlen Szpartak Moszkvát – az aranyérmet 2001 óta „üldöző” fővárosiak türelmetlen vezérkarát ismerve Michael Laudrup vezetőedző lassan kezdhet aggódni az állása miatt.

Legfrissebb hírek

Robbie Keane szerint kulcsfontosságú, hogy ne kapjon gólt a Ferencváros

Bajnokok Ligája
2 perce

Birkózás: mindhárom magyar kikapott a nyolcaddöntőben az U20-as vb-n

Utánpótlássport
45 perce

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
1 órája

Duplantis nem indul a lausanne-i Gyémánt Liga-versenyen

Atlétika
1 órája

„Mondhatjuk, hogy hibáztam, de tanulok belőle” – Csongvai Áron a kiállításáról

Légiósok
1 órája

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
1 órája

NS-képeslap: Takácsi – megújult a futballpálya

Labdarúgó NB II
1 órája

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik