Új galaktikus lerakat nyílhat

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
Vágólapra másolva!
2009.03.19. 23:56
Címkék

Mario Gobbi nem kisstílű sportvezető, a Magyarországon divatos szlogent segítségül hívva: mer nagyot álmodni. A karizmatikus sportigazgató most azt vette a fejébe, hogy az általa irányított klubba csábítja Zinedine Zidane-t!

Ezen többen mosolyognak, ám lehet, rosszul teszik.

Sokan mosolyogtak a nyáron azon is, amikor Gobbi azt ígérte, szeretett klubjához, a Corinthianshoz csábítja Ronaldót. Aztán a gúnyos mosoly hitetlen megrökönyödéssé változott a kétkedők arcán, amikor a „Fenomén” a riói Flamengo piros-fekete szerelése helyett a Sao Pauló-i Cor fehér-fekete mezében tűnt fel, s már két gólnál tart, pedig mindössze háromszor szerepelt hivatalos találkozón, és egyszer sem játszotta végig a kilencven percet.

Gobbi talán megrészegült attól a rajongástól, amellyel a Cor fanatikusai a profi pályafutásából a legsikeresebb szakaszt a Real Madridnál töltő brazil középcsatárt fogadták. A sportvezető most azt szeretné, ha kedvenc egyesületénél állna ismét össze a néhány évvel ezelőtt Madridban galaktikusként aposztrofált zseniális képességű sztárokból kettő: egy francia világbajnok irányító középpályás, Zinedine Zidane szolgálná ki labdákkal a brazil világbajnok támadót, Ronaldót.

„Hogy Zinedine Zidane megszerzése elérhetetlen álom lenne? Lehet, de én szeretem, amikor az elérhetetlen álmok kézzelfogható valósággá válnak. Keményen dolgozunk az ügyön, és meglátják, a nyáron Zizou a miénk lesz. Ronaldo is a miénk lett, pedig előzetesen az ő megszerzésében sem sokan hittek” – mondta magabiztosan Mario Gobbi a Gazeta Esportíva tudósítójának.

Elképzelhető, hogy a klubigazgató nem a levegőbe beszél, még ha a számára rútul befejeződő 2006-os vb-döntő után visszavonuló francia világsztárt azóta sokan és sok csapattal megpróbálták összeboronálni – főleg az olajmilliárdoktól roskadozó ázsiai futballpiacon. Ám Zidane eddig egyetlen ajánlatra sem bólintott rá, nem reagált a visszavonulási szándéka megmásítására történő felhívásokra. Mario Gobbi abban bízik a legjobban, hogy a júniusban 37. életévét betöltő világklasszis reaktiválásában segítségére lesz az a francia hipermarketlánc, amelynek Zidane a reklámarca, s amely a Corinthians főszponzora is.

Hogy az igazgató álmából a nyáron mennyi valósul meg, majd elválik. A főszerep ebben a kérdésben a Real Madrid pártoló tagjainak kezében van: ha ugyanis a várhatóan május végén vagy júniusban rendezendő elnökválasztáson a galaktikus Realt kialakító Florentino Pérez kerül ismét az elnöki székbe, nem futballista lesz Zidane-ból, hanem Gobbihoz hasonlóan sportigazgató, és nem Sao Paulóban – Madridban.

Legfrissebb hírek

Vízilabda ob I: lendületben maradt a Honvéd, a KSI bánta

Vízilabda
4 perce

Erste Liga: győzelemmel távozott a Brassó a DVTK otthonából

Jégkorong
21 perce

Szabó Katalin után Francia Zsuzsanna szobrát is felavatták Székesfehérváron

Egyéb egyéni
32 perce

A jó első negyed után a vártnál nehezebben nyert a Falco a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
1 órája

Tizenöt percig tartotta a lépést a Fradival a Gyöngyös a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

NB I: Kolorcity Kazincbarcika SC–MTK Budapest

Labdarúgó NB I
1 órája

Norris egyelőre lépéshátrányban, Piastri és Verstappen magabiztos Szingapúrban

F1
1 órája

Fél lábbal az Európa-liga főtábláján a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik