A szíve Madrid felé húzza

SZ. E. M.SZ. E. M.
Vágólapra másolva!
2009.03.18. 00:22
Címkék

Meglepő bejelentést tett Roberto Carlos, a Fenerbahce hátvédje. A brazil játékos azt mondta, Florentino Pérez elnöki visszatérése esetén megfontolná, hogy ismét a Real Madridban játsszon.

„Ha Florentino azt mondaná, »Roberto, gyere vissza!«, komolyan elgondolkodnék rajta – nyilatkozta egy spanyol rádiónak a 35 éves játékos, aki 1996 és 2007 között játszott a király gárdában. – Sohasem állítottam, hogy nem térek vissza. Még erősnek érzem magam, jól megy az edzés, motivált vagyok, így minden sokkal könnyebbnek tűnik. Továbbra is futballozni szeretnék, aztán majd később gondolkodom az edzősködésen. Nekem a Real Madrid életem csapata, és hazudnék, ha azt állítanám, nem akarok visszamenni. De egyelőre várjunk Pérezre és a terveire!”

A balhátvéd ezután arról is beszélt, hogy a lehetséges utódjának kikiáltott honfitársa, Marcelo szépen fejlődik Juande Ramos keze alatt, aki önbizalmat adott a középpályásként is bevethető védőnek.

Florentino Pérez 2000 és 2006 között ült a Real Madrid elnöki székében, az ő nevéhez fűződik a „galaktikusoknak” becézett, klasszisokkal teletűzdelt együttes létrehozása, és sokak szerint ő az idény végén esedékes elnökválasztás legnagyobb esélyese.

Mindazonáltal sok bizonytalan tényező van még az ügyben, Roberto Carlos visszatéréséhez először is még meg kellene választani Pérezt, másodszor az is kérdéses, hogy egyáltalán igényt tartana-e a brazilra.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
3 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
3 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
3 órája

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
3 órája

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
4 órája

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
4 órája

Az NB III-ban 5–0-ra nyert a Fradi az MTK ellen, Tischler-gól Dorogon

Labdarúgó NB II
5 órája
Ezek is érdekelhetik