Eljött a váltás ideje

SZ. E. M.SZ. E. M.
Vágólapra másolva!
2009.03.03. 23:54
Címkék

Gróf Dávid úgy döntött, két és fél év után elhagyja a skót élvonalban szereplő Hiberniant, és közös megegyezéssel felbontotta még másfél évig érvényes szerződését.

A fiatal játékos szeretne rendszeres játéklehetőséghez jutni, és erre az edinburghi együttesnél nem volt lehetősége, mindössze egy tétmeccsen védhetett az első csapatban. A kapus nem titkolja, Angliában szeretne védeni; január végén a West Bromwich Albionnal készült, amelynek menedzsere, Tony Mowbray annak idején kulcsszerepet játszott Skóciába szerződésében.

„Már hetek óta gondolkoztam a váltáson. A klubnál próbáltak győzködni, hogy maradjak, azt mondták, néhány éven belül én lehetek az első számú kapus, de végül tudomásul vették, hogy menni szeretnék – mondta a még mindig csak 19 éves labdarúgó. – Az itt töltött két és fél évem alatt rendszeresen védtem az U19-s együttesben, a tartalékcsapatban, és nagyon sokat tanultam. A srácok befogadtak, de szeretném Angliában folytatni pályafutásomat. Többen is érdeklődnek irántam, ám konkrét csapatot még nem szeretnék megnevezni. Az a célom, hogy erős klubhoz igazoljak, aztán kölcsönben alsóbb osztályú együttesben rendszeres játéklehetőséghez jussak.”

A kapussal ellentétben Rósa Dénes továbbra is a Hibset erősíti. A télen szerződtetett középpályás jól érzi magát a csapatnál, igaz, legutóbb csak csereként játszott. Ezzel kapcsolatban elmondta: mindent megtesz, hogy a szerdai bajnokin ismét a kezdő tizenegy tagjaként lépjen pályára.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
3 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
3 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
4 órája

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
4 órája

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
4 órája

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
4 órája

Az NB III-ban 5–0-ra nyert a Fradi az MTK ellen, Tischler-gól Dorogon

Labdarúgó NB II
5 órája
Ezek is érdekelhetik