Megint felszálló ágban

Épp visszanézem a tévén a meccsünket, most van a félidő vége – ezekkel a szavakkal fogadta megkeresésünket Fűzy Ákos, a pécsiek edzője a negyeddöntő második találkozójának másnapján.

Itt akkor még minden szép és jó?

Vezethetnénk kicsit többel, mert bár extrán dobtuk a félidőig a hárompontosokat, túl puhán védekeztünk, ezért szoros az eredmény. Le’Coe Willingham tobzódott a gólokban az első húsz percben, holott három ember volt megbízva azzal, hogy védje, de csak őrizgetés lett belőle, mert mindössze három faultjuk volt rajta az első félidőben hármuknak összesen.

Szinte az utolsó pillanatig szoros volt... Őszintén: mikor mondott le a győzelemről?

Akkor, amikor öt pont lett a hátrány a bedobott büntetők után, tehát az utolsó percben. A kulcspillanata azonban az volt a mérkőzés hajrájának, amikor 68–74-nél időt kértünk. Onnan feljöttünk 73–74-re, majd egy rossz Willingham-dobás következett, és nem volt meg a kizárás, így nem szereztük meg a lepattanót, Iványi Dalma már rossz ütemben érkezett a labdára, ki is pontozódott. Pedig épp a lélektanilag legjobb pillanatban tudtuk volna megfordítani a találkozót. De voltak sanszaink még ezután is...

Igazán jó egyéni teljesítményeik viszont nem nagyon, leszámítva talán Török Szilviáét.

Kulcsjátékosaink közül Iványi Dalma sokkal jobban kosarazott, mint kint, annyi kritika illetheti, hogy néha türelmetlenül gyorsította a játékot, emiatt csúsztak be hibák. Kelly Mazzante hasonlóan játszott, mint az első meccsen: jól védekezett, lepattanókat szerzett, gólpasszokat adott, csak az hiányzott, hogy bedobjon a hét hármaskísérletéből kettőt, és akkor éppen győzünk. Vajda Nusi támadásban nyújtott teljesítményéről nem mondom, hogy kimagasló volt, de megfelelő, bennem az első félidei puhább védekezése keltett hiányérzetet. És ott van még Nicole Ohlde, akiből kiválóan felkészültek a spanyolok, kollektív csapatvédekezéssel nagyon leszűkítették a területét, a túlerő elleni harcban fel is őrlődött az első félidőben, de mutatja kvalitásait, hogy a másodikban sokkal agresszívabban támadta a gyűrűt, büntetőket harcolt ki, és az első két negyed két pontja után tizenöttel zárt. Tehát a négy kulcsember, akik ennek a csapatnak a tartópillérei, jól játszottak, de az extra teljesítmény valóban hiányzott, pedig ezúttal megvoltak a kispadról a szükséges pluszok, amikkel nyerhettünk volna, gondolok itt elsősorban Török Szilvire.

Akkor miért maradt el a győzelem?

Azért, mert a spanyolok kulcsjátékosai nemcsak magas szinten kosárlabdáztak, hanem extrákat is bemutattak. Itt volt a különbség.

Összességében azért cseppet sem borongós a kép, hisz felülmúlták tavalyi szereplésüket.

Pontosan, sőt azt hiszem senki nem is várta ettől a csapattól, hogy bejutunk a legjobb nyolc közé. Ha visszatekintünk a szezon előtti esélylatolgatásokra, akkor némileg aggódva azt számolgattuk, hogyan lehet azt a négy-öt győzelmet összeszedni a csoportmeccsek során, ami a tizenhatba kerülést eredményezheti. Ehhez képest február végén a final fouros reményeinket siratjuk... A kiindulási pont és a záró szakasz közötti különbség mutatja, nagyon szép utat jártunk be.

Pécsi szemszögből mik voltak a csúcspontok az Euroligában?

A hét emlékezetes győzelem örök élmény marad, nagy szakmai tanulságokat hozott, de kulcspillanatok tömkelegéről beszélhetnék a szezon kapcsán. Az egyik, amelyikre a legbüszkébbek lehetünk, a Bourges elleni győzelem, ami szakmai bravúr is volt, mert taktikailag rendkívül jól sikerült a felkészülés, és a csapat hiba nélkül hozta a találkozót, amely a legtartalmasabb mérkőzésünk volt az alapszakaszban. A mélypontot pedig a Krakkó elleni itthoni első félidő jelentette, a játékosok szinte semmit sem valósítottak meg abból, amit kértünk, nagyon puhák voltak, túlságosan respektálták az ellenfelet, a nagy neveket.

Szemmel láthatólag jót tett a csapatnak a hosszabb januári szünet.

Ez így van. Karácsony környékén négy dologról beszéltünk, hogy mi kell ahhoz, hogy sikeresek legyünk a tavasszal: az első, hogy a januári minialapozásunknak nagyon szervezettnek, magas színvonalúnak kell lennie, a második, hogy sérültjeink gyógyuljanak meg, a harmadik, hogy a centerposzton a váltás meghozza a várt előrelépést, a negyedik pedig, hogy fiatal játékosaink ugyanolyan ütemben fejlődjenek tovább, ahogy az ősszel. Ezek együttes teljesülése hozta azt, hogy a velenceieket sziporkázó játékkal ki tudtuk ütni a nyolcaddöntőben.

Ha már pozitívumok, ha már fejlődés: mit szól Vajda berobbanásához az elitbe?

Igen, ne menjünk el szó nélkül amellett, mekkora játékossá nőtte ki magát: a női Euroliga legjobb dobója volt az alapszakasz végén, míg Iványi régen látott magas asszisztátlaggal elnyerte a gólpasszkirálynői címet, tehát a csapat sikerei mellett egyénileg is kimagaslót nyújtottak játékosaink, erre mindannyiunknak büszkének kell lenni, hogy ilyen kosarasokat tudunk kinevelni. Összességében elmondhatjuk: az első félév felülmúlta várakozásainkat eredményben, játékban is, és ami a legfontosabb, hogy a közönséget sikerült visszacsalogatni a lelátóra.

Pedig az ősszel voltak olyan hangok, hogy nem elég tapasztalt, nem elég erélyes az edző...

Magasra volt téve a mérce, talán nem kell magyarázni, Rátgéber László után nem egyszerű leülni a kispadra, óhatatlanul összehasonlítanak vele. Erről eszembe is jutott egy hasonlat: a mamutfenyő árnyékából kikerülő páfránynak kell egy kis idő, míg megerősödik, és tudja bizonyítani, hogy életrevaló, hogy képes a kihívásoknak megfelelni.