Fülöp nyerte a párharcot

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2009.01.28. 01:59
Címkék
A végig játszó Fülöp Márton kapott gól nélkül hozta a Sunderland keddi bajnokiját, amelyen csapata 1–0-ra legyőzte a Gera Zoltánt a 76. perctől bevető Fulhamet.

Amikor Mark Halsey játékvezető jelet adott a kezdésre a kedd esti Sunderland–Fulham mérkőzésen, kiderült, a magyar légiósok beharangozott találkozója – a pályán legalábbis – még várat magára: míg a hazaiaknál szokás szerint Fülöp Márton állt a kapuban, a vendégek középpályása, Gera Zoltán csupán a kispadon kapott helyet. Így azt is onnan figyelhette, ahogy csapata kapua előtt újabb és újabb zavart teremt a Sunderland. Egyértelmű hazai fölényről azonban nem beszélhettünk, már csak azért sem, mert néhány esetben – még ha nem is „vérfagyasztó” helyzetekben – Fülöp Mártonnak is játékba kellett avatkoznia. S ami azt illeti, az első félidőben a szurkolókat sem kerülgette a szívinfarktus, hiszen a kósza lehetőségeket leszámítva az összecsapást az általános eseménytelenség jellemezte.

Az 55. percben aztán a Fulham hívei mégis megdermedtek: a Djibril Cissé lövése nyomán Mark Schwarzer kapusról kipattanó labdát Kenwyne Jones közelről a kapuba pofozta. A Sunderland találata nyomán megélénkült a játék, az eredmény azonban már nem változott, noha Gera Zoltán beállítása a hajrára nyilván az egyenlítés érdekében tett próbálkozás.

A Premier League aktuális idényének meglepetéscsapata, az Aston Villa nem veszített lendületéből, kedden a Portsmouth volt az áldozata: a bajnokit utoljára 2008 novemberében nyerő dél-angol csapat hazai pályán 1–0-ra maradt alul a londoniakkal szemben. A győztes gólt a 21. percben a Wigantól frissen igazolt Emile Heskey szerezte – tizenhatosról leadott, sarokba vágódó, látványos lövésből. A Villa győzelmével pontszámban (47) beérte a Liverpoolt, és immár egyértelmű bajnoki esélyessé lépett elő. (A forduló előtt szintén 47 pontos Manchester United West Bromwich elleni, közlekedési fennakadások miatt félórás késéssel kezdődő találkozója lapzártánk után ért véget.)

Legfrissebb hírek

Molnár Attila országos csúccsal vb-elődöntős, Enyingi Patrik kiesett 400-on

Atlétika
18 perce

Amerikából jöttem: Super Bowl-visszavágó – visszavágás nélkül? Jön a Chiefs–Eagles! 

Amerikai sportok
48 perce

Női kézilabda: összeesett Korsós Dorina csapattársa, a Rapid a román protokollt bírálja

Kézilabda
56 perce

Csank János a portugálokról: „Egyáltalán nem tetszettek, elég nagyképűek voltak...”

Magyar válogatott
1 órája

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
1 órája

Bejelentette visszavonulását Tadissi Martial

Egyéb egyéni
1 órája

Bajcajev Vlagyiszlav bronzmeccses a birkózó-világbajnokságon

Birkózás
1 órája

Bodonyi Béla: Nem gondoltam volna, hogy valakinek a karjára kerülök

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik