Bejelentette visszavonulását Tadissi Martial

R. D. P.R. D. P.
Vágólapra másolva!
2025.09.14. 11:28
null
Tadissi Martial befejezte (Fotó: ute.hu)
Befejezi versenyzői pályafutását a karatés Tadissi Martial. Az Európa-bajnok, világbajnoki- és Világjátékok-ezüstérmes, Európa Játékok-bronzérmes, tízszeres magyar bajnok versenyző a hétvégi Budapest Open rangos nemzetközi versenyen jelentette be visszavonulását.

A ragyogó sportolói karrierjét tavaly Európa-bajnoki címmel megkoronázó Tadissi Martial az ünnepélyes eseményen arról beszélt, hogy 26 év karate és 18 év válogatottságot követően elérkezett látja a búcsú idejét. Megköszönte nevelőedzőinek, Módos Viktóriának és Horváth Gábornak azt, hogy megszerettették vele a karatét és sportolót neveltek belőle, ezért második szüleiként tekint rájuk. Emellett megköszönte szülei támogatását is, akik elmondása szerint erőn felül támogatták a sportolását. Mint elmondta: egész eddigi életét a karaténak köszönheti. Itt ismerte meg feleségét is, a szintén hosszú időn át válogatott Molnár Rékát, aki immár második gyermeküket várja.

„Úgy gondolom, hogy sikerült maradandót alkotnom a sportágban, egyben utat és példát mutatni a társaimnak és a jövő generációjának. Számomra ez az egyik legfontosabb. Kiemelendő, hogy minden idők legsikeresebb korszakában képviselhettem a magyar karatét. Nem túlzás kijelenteni, hogy az aranygenerációjának lehettem a részese, számos korszakos bajnokkal volt lehetőségem megosztani a tatamit” – mondta a Budapest Open közönsége előtt Tadissi Martial.


Utalt arra is, hogy csak a versenyzői karrierjét zárja le, hiszen a tatamin aratott diadalait az elmúlt hetekben sportdiplomáciai sikerrel folytatta, amikor beválasztották a Világjátékok Nemzetközi Szövetsége, az IWGA sportolói bizottságába.

„Elindul egy új és izgalmas élet, de nem szeretnék teljesen eltávolodni a sportágunktól sem. Bízom benne, hogy lesz még alkalmam a magyar karatesport sikereiért és fejlődéséért dolgoznom más szerepkörben is” – fogalmazott beszédében Tadissi Martial.

 

Legfrissebb hírek

Karate: Fleischer Dóra is világbajnoki induló

Egyéb egyéni
2025.10.19. 12:12

Darts: két legendás alak is visszavonul az idei világbajnokságon – hivatalos

Egyéb egyéni
2025.10.16. 10:43

Huszonöt évesen visszavonul a négyszeres olimpiai bajnok úszó

Úszás
2025.10.16. 09:33

Bejelentette visszavonulását a portugálok Európa-bajnoka

Minden más foci
2025.10.12. 10:53

Jordi Alba is bejelentette a visszavonulását

Minden más foci
2025.10.07. 18:25

„Ez egy nagyon nehéz folyamat volt” – Szilágyi Réka a visszavonulásáról

Atlétika
2025.10.03. 17:48

Gerelyhajítás: visszavonul az Eb-negyedik Szilágyi Réka

Atlétika
2025.10.03. 11:16

Visszavonult Chuy Corona, Mexikó olimpiai bajnok kapusa

Minden más foci
2025.10.02. 15:29
Ezek is érdekelhetik