Sir Alex újabb dicsősége

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
Vágólapra másolva!
2009.01.15. 23:06
Címkék

A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS újabb kategóriában nevezte meg az elmúlt esztendő legjobbjait: Sir Alex Ferguson nagy fölénnyel végzett az élen a klubedzők között. A skót szakember sikere egyáltalán nem meglepő, hiszen csapata, a Manchester United megnyerte a Bajnokok Ligáját, első helyen végzett a Preimer League küzdelemsorozatában, s az év végén a klubvilágbajnoki serleg is az Old Trafford vitrinjébe került.

A Brit Birodalom Lovagjának ez volt a huszadik (!) kiemelkedő titulusa a Manchester United szakvezetőjeként – tíz bajnoki cím, öt FA-kupa-, 2 Ligakupa-, 1 UEFA-kupa- s egy Interkontinentális Kupa-trófea mellé kerül, öregbítendő a „vörös ördögök” s a halhatatlanság felé „menetelő” skót szakvezető dicsőségét. S hogy a világ egyik leghíresebb futballklubját 1986. november 6. óta szolgáló menedzser nem unta meg a sikereket, éppen ezekben a napokban tudatosítja a liga csapataival: a Wigan elleni elmaradt meccsét megnyerve (épp a klubvilágbajnoki cím elhódításával „bíbelődött” csapatával Japánban az eredetileg kiírt időpontban) máris lehagyta a múlt vasárnap tönkrevert Chelsea-t, s ott lohol a Liverpool nyakán, sőt a vesztett pontok tekintetében már jobban is áll az örök riválisnál. A rangsorban Fergusont követő Dick Advocaat a harmadik helyezett előtt végzett jelentős különbséggel, ami még értékesebbé teszi Sir Alex első helyét – hiszen az elmúlt évben a világjáró holland csapata, a Zenit képes volt legyőzni a Manchestert az európai Szuperkupa-találkozón.

Legfrissebb hírek

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
3 órája

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
3 órája

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
4 órája

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
4 órája

Kár volt – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
4 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
4 órája

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik