A szomszéd kertje zöldebb

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2008.12.30. 00:05
Címkék

„Ugyanolyan fáradságot jelent az optimista és a pesszimista gondolkodás, én inkább az előbbit választom – válaszolta Carlo Ancelotti a La Gazzetta dello Sportnak adott interjújában, amikor a lap munkatársa a Milan Internazionaléval szemben felhalmozott kilencpontos hátrányáról és a bajnoki kilátásokról faggatta. – A bajnokság kimenetelét döntően befolyásolhatják a Bajnokok Ligája-mérkőzések, hiszen az Interre és a Juventusra is nehéz összecsapás vár a Manchester United, illetve a Chelsea ellen. S bár mindkét olasz gárdát képesnek tartom a továbbjutásra, alighanem sok »benzint« veszítenek az európai párharcok során.”

Az Olaszországban egyébként is gyakorta használatos autós hasonlat nagyon megtetszhetett Ancelottinak, hogy mást ne említsünk, a hétfőn Dubaiba repülő csapat néhány napos túráját is üzemanyagkérdésnek tekintette: „Azért megyünk, hogy feltöltsük »benzinnel a lábakat«, a sérültek gyógyuljanak, és David Beckham is beilleszkedjen az együttesbe.”

Az évértékelő beszélgetés során a 49 éves szakvezető kitért személyes céljára is: utolérni Nereo Rocco csúcsát. A Milant 1961 és 1977 között három időszakban is irányító legendás edző 459 alkalommal ült a csapat kispadján, márpedig ha a jelenleg 397-nél járó Ancelotti kitölti 2010-ig érvényes szerződését, két év múlva megelőzheti a kétszeres BEK-, kétszeres KEKgyőztes, kétszeres bajnok és háromszoros Olasz Kupa-aranyérmes edzőt.

De vajon kitölti-e?

A Milant 2001 óta vezető Ancelotti korábban is előszeretettel ajánlgatta magát más csapatok kispadjára – Roberto Donadoni kapitánykodása idején például többször jelezte, előbb-utóbb szívesen átvenné az olasz válogatottat –, legutóbb pedig a Roma vezetőedzői tisztségét betöltő Luciano Spallettit rémisztgette merész terveivel.

„Őszintén remélem, az olasz fővárosban rendezendő BL-döntőn a Roma elégtételt vesz a Liverpoolon az 1984-ben elbukott fináléért – kezdte énekét a róka a holló fája alatt. – Ám azt gondolom, ha Spalletti megszerzi csapatával a jogos BL-címet, távoznia kellene. S bevallom, én el tudnám magam képzelni a Románál.”

Hiába a szép szavak, a sajt Spalletti szájában maradt: a római szakvezető nem hagyta magát felhergelni, és mosolyogva fogadta a vetélytárs jókívánságait. A tréner a Corriere dello Sportnak adott nyilatkozatában udvariasságba burkolt iróniával vágott vissza: „Boldog vagyok, hogy

Ancelotti örömmel edzené a Romát, ugyanis kiváló szakembernek tartom, és nála a csapat is biztosan jó kezekben lenne. A Roma egyébként is ideális hely a nagyszerű edzők számára... Amúgy meg minden jót kívánok neki és csapatának az UEFA-kupában!”

Legfrissebb hírek

„Ki akartam pókhálózni” – Urblík József eloszlatta a kételyt a Puskásnak lőtt góljáról

Labdarúgó NB I
24 perce

Yamal a BL-nyitányról is lemaradhat, Flick a spanyol szövetséget hibáztatja

Spanyol labdarúgás
26 perce

Muszukajev Iszmail: Komoly ok nélkül sosem viselkednék így

Birkózás
29 perce

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
1 órája

Szabó Alex: Biztos, hogy felszívjuk magunkat az újpestiek ellen

Labdarúgó NB I
1 órája

Ismét közel félszáz gólt szerzett a DAC női kézilabdacsapata

Kézilabda
1 órája

Piros Zsombor: A Davis-kupa feltüzel annyira, hogy az energiahiányt is pótolja

Tenisz
1 órája

TCR World Tour: argentin dobogó, és Michelisz-pontszerzés a második ausztráliai futamon

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik