Vissza a babaruhát?

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
Vágólapra másolva!
2008.11.28. 23:34
Címkék

A CSZKA Moszkva anyagi gondokra hivatkozva hétfőn visszalépett a női kosárlabda Euroliga küzdelmeitől. A csapat eredményeit törölték, s ebből az következett, hogy a B-csoport, amelyben a magyar bajnok MKB-Euroleasing Sopron is szerepel, öt résztvevőre szűkült. Aztán péntek délután az orosz elitklub bejelentette, hogy talált befektetőt, bemutatta a bankgaranciákat, és a Nemzetközi Kosárlabda-szövetségnek (FIBA) is jelezte, hogy folytatná a sorozatot.

Török Zoltán, a soproni klub ügyvezetője ehhez anynyit fűzött hozzá, hogy amíg nem kap értesítést az ügyben a FIBA-tól, addig nem kommentálja a hírt. Hivatalosan egyelőre nincs döntés, ugyanis Nar Zanolin, a FIBA főtitkára éppen útban volt Rigába – más ügyben.

„Negyed kettőkor, mielőtt elindult, beszéltem a főtitkár úrral a moszkvaiak szándékáról. Abban maradtunk, egyikünk sem szeretné, ha komolytalanná válna a sorozat. Nincs olyan, hogy vissza a babaruhát. Mindenki tisztában volt az oroszok nehézségeivel, ők saját maguk is, az ilyen bejelentést nem lehet háromnaponként visszavonni. A végső döntést az Euroliga öttagú tanácsa hozza meg, amelynek én is tagja vagyok” – mondta Bodrogváry Iván, a FIBA végrehajtó bizottságának tagja, a szervezet női bizottságának elnöke.

Érdekességképpen: a csoportot vezető, veretlen Venezia – amely az eredeti kiírás szerint a jövő héten játszana Moszkvában – visszavonta a vízumkérelmét.

Legfrissebb hírek

A Vigvári testvérek szerint egyre jobban összeér a férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
15 perce

Az ausztrál bajnokság egyik legjobbjával erősített a Ferencváros

Labdarúgó NB I
32 perce

Megállapodtak Kerkez átigazolásáról, a jövő héten az orvosin is áteshet a Liverpoolnál – sajtóhír

Angol labdarúgás
33 perce

Vladimir Radenkovics után kapus, védő és támadó is érkezik Diósgyőrbe

Labdarúgó NB I
58 perce

Triatlon: biztató első félév után jön a java az utánpótlás évadának

Utánpótlássport
1 órája

Kovács Ferenc Soma fél évvel a fáradásos törése után már a vb-szintre hajt

Atlétika
1 órája

Haliburton a hetedik mérkőzésről: A sportág csúcsa, amikor az NBA így dől el

Amerikai sportok
1 órája

Ádám Martin: A válogatott meghívóért is hajtok a klubomban

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik