Déja vu Körmenden

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
Vágólapra másolva!
2008.11.28. 23:34
Címkék
A hét elején még arról szóltak a hírek, hogy a körmendi kosarasoknak a következő négy meccsükből hármat meg kell nyerniük, különben menesztik Krivacsevics Dragoljub edzőt. Aztán szerda délután kiderült, nincs következő négy meccs, illetve van, csak azokon már nem a Zsebe Ferenc helyére januárban Körmendre érkező, Szerbiában született szakember ül a kispadon. Kísértetiesen hasonló a helyzet, mint amikor a 44 éves tréner jött: akkor a 12. helyről hozta fel a csapatot egészen a bajnoki fináléig. Most ő az, akivel nem megy – csupán a 9. helyen áll a Polaroid-Lami-Véd...

Mi volt az utolsó csepp a pohárban?Mi volt az utolsó csepp a pohárban?

Az az igazság, kicsit belefáradtam abba, hogy láttam, nem megy, amit kitaláltam – mondta Krivacsevics Dragoljub.

Mi az, amit kitalált?

Azt szerettem volna, ha modern, európai kosárlabdát játszik a csapat. Ha még keményebben védekezünk, nagyobb iramban játszunk, és gyorsabbak a támadásaink.

Ezek a jellemzők valóban nem köszöntek vissza a mérkőzéseken. Miért?

A játékosok egy része nem volt vevő erre a szisztémára. Rengeteg sérülés sújtott bennünket, volt, aki ezért nem tudott felpörögni, s akadt, aki más miatt.

Mi miatt?

A magyar bajnokságban nagyon fontos, hogy milyenek egy csapat légiósai. Ha a szezon előtt valaki helyesen válogatja meg a külföldieket, nyert ügye van. Példa erre a címvédő Falco vagy az Atomerőmű és az Albacomp új kerete. Nálunk nem sikerült a légiósbevásárlás.

Nem ön válogatta ki a külföldieket?

De. Az egész nyarat DVD-k böngészésével töltöttem. Vagy tíz játékos volt, aki szerintem előrevitte volna az együttest, ám rájuk nem volt pénz. Akikre meg igen, azok egy részéről kiderült, nem alkalmasak a feladatra. Bryan McCullough-ot például már hetekkel azelőtt el kellett volna küldenünk mielőtt elment Dombóvárra, és George Banksnek sem lenne nálam maradása.

Pedig az ő képességeit kevesen kérdőjelezik meg.

Ez igaz, és előzetesen én is úgy gondoltam, hogy ő lehetne a csapat egyik alappillére. Ám csak akkor edzett, amikor kedve volt. Ha nem volt, akkor valamit mindig kitalált, hogy miért nem. Egyszer azért, mert nem volt internetje, másszor meg azért, mert nem volt autója. Szerdán is azt mondta, nem tud edzeni, pedig pénteken nagyon fontos meccsünk következett a Szolnok ellen. Ekkor telt be a pohár. Beszéltem Szabó Szabolccsal, az ügyvezetőnkkel, és megegyeztünk, talán jobban megy majd nélkülem.

Körmend meglehetősen sajátságos helyet foglal el a magyar kosárlabdában. A körmendiek messze földön híresek arról, mennyire rajonganak a sportágért, s különösen a helyi születésű kedvencekért. Nem lehet, hogy még most is ön lenne az edző, ha többet játszatja a magyarokat?

Amikor lehetőségem volt, mindig játszattam őket. Nekem is óriási élményt jelent a körmendi közeg. Ám sajnos Trummer Rudolf, Ferencz Csaba, Fodorék és Vavra Péter is különböző sérülésekkel küszködött a szezon során, ezért nem voltak mindig megfelelő fizikai állapotban. Sőt Vavra

Péternek abba is kellett hagynia a játékot. Amikor lehetett, mindig a magyarokat részesítettem előnyben a külföldiekkel szemben, ráadásul nemcsak az említetteket, hanem a fiatalabbakat is, Kocsis Tamást vagy Tóth Gergőt. Akadt közülük olyan, aki amikor megtudta, hogy elmegyek, azt mondta, jön hozzám Sopronba egyéni képzésre.

Ha már szóba hozta: akadnak, akik azt mondják, többet volt Sopronban, mint Körmenden, hogy lánya, a válogatott Tijana felkészülésében segítsen.

Ez marhaság! Körmenden szinte alig volt szabadnapunk. Sopronban összesen két-három alkalommal tartottam egyéni képzést Tijanának és társainak. Mihez kezd a jövőben?

Nagy terveim vannak az edzősködéssel, nem akarom abbahagyni. Ráadásul a kapcsolataimon keresztül Belgrádban és Moszkvában is élvonalbeli együttesek edzéseire hívtak, ebből biztosan rengeteget profitálhatok a későbbiekben.

Legfrissebb hírek

Az utolsó negyedben teljesen szétesett a Sopron, a DVTK egyenlített a női kosárlabda NB I döntőjében

Kosárlabda
8 perce

A Falco 100 pont fölött a férfi kosár NB I rájátszásának nyitányán, a ZTE elrabolta a DEAC pályaelőnyét

Kosárlabda
9 perce

Gálfi Dalma bejutott az oeirasi tenisztorna fináléjába

Tenisz
20 perce

Egy góllal verte meg a ligautolsót a Napoli

Olasz labdarúgás
24 perce

Vámos Petra nyolc gólt szerzett, a Metz nagy lépést tett a továbbjutás felé a női kézi BL-ben

Kézilabda
35 perce

Ez a forduló sem maradt Doué-gól nélkül, a PSG legyőzte Loic Nego csapatát

Francia labdarúgás
1 órája

Győrben is nyert a Pécs, bronzérmes a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
1 órája

A DVSC könnyedén verte meg a Budaörsöt a női kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik