Brazil gólparádé

HEGEDŰS BÉNIHEGEDŰS BÉNI
Vágólapra másolva!
2008.11.20. 22:57
Címkék
Igazi gálaelőadást tartott a brazil válogatott a magyar idő szerint csütörtök virradóra megrendezett, Portugália elleni felkészülési mérkőzésen. A 6–2-re végződő találkozó hőse Luís Fabiano volt, aki három góllal vette ki a részét a hazaiak lehengerlő teljesítményéből.

A brazil válogatott 6–2-re le győzte az Aranylabda legfőbb várományosának számító Cristiano Ronaldót és a többi nagy csillagot is soraiban tudó Portugália csapatát. A mérkőzésen a vendégek szereztek vezetést, de a három gólig jutó Luís Fabiano vezérletével könnyedén nyertek a brazilok, amivel visszavágtak a tavalyi 2–0-s londoni vereségért. A második félidő már igazi futballünnep volt, és a hazai csapat egymás után lőtte a szebbnél szebb gólokat – Maicon és Elano találatát ritkán látható lövés eredményezte.

A korábban sokat bírált hazai csapat mostani teljesítményével újra elnyerte a szurkolók bizalmát, ami különösen fontos volt Carlos Dunga szövetségi kapitánynak. A szakember 2006-os kinevezése óta 35 mérkőzésen vezette az ötszörös világbajnok gárdát, és ezeken a találkozókon a csapat 70 gólt szerzett. A kétgólos átlaggal Dunga valószínűleg minden más országban sikeres lenne, ám Brazíliában élesen kritizálták a válogatott kevéssé látványos futballjáért. Az idén különösen sok bírálat érte a szakembert, hiszen a Portugália elleni mérkőzést megelőzően lejátszott tíz találkozón játékosai mindössze 12 gólt szereztek, sőt mi több, hazai környezetben 2007 novemberétől (!) eredménytelenek voltak – ami még akkor is figyelemre méltó, ha a felkészülési meccsek „exportja” miatt (lásd keretes írásunkat) csupán három találkozóról van szó.

A magyarok vb-csoportbeli ellenfele, Portugália számára rémálom volt a brazíliai vendégjáték. A tekintélyes portugál sportlap, a Record Portugália megalázva szalagcímmel jelent meg csütörtökön, és a többi újság is erőteljesen kritizálja Carlos Queiroz szövetségi kapitányt. A korábban a Real Madridnál és a Manchester Unitednél is dolgozó szakember magára vállalta a felelősséget a kiábrándító teljesítményért, ám nem feledve, hogy négy vb-selejtezőn mindössze öt pont a mérleg, nem biztos, hogy az önkritika sokáig védelmet jelent számára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik