Formula–E: Da Costa nyert Kínában; Cassidy növelte az előnyét a bajnokságban

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2024.05.26. 10:01
Da Costa aratott győzelmet a második sanghaji versenyen (Fotó: DPPI)
António Félix da Costa aratott győzelmet a Formula–E kínai versenyhétvégéjének második futamán. Mögötte Jake Hughes és Norman Nato szelte át a célvonalat, , míg az első ötös sorát Nick Cassidy és Mitch Evans zárta.

A közép-európai idő szerint vasárnap éjjel megrendezett szabadedzéssel folytatódott a kínai versenyhétvége programja. A gyakorláson a szombati versenyen harmadikként végző és az egyéni összetettet vezető Nick Cassidy bizonyult a leggyorsabbnak, őt Dan Ticktum, valamint António Félix da Costa követte, míg a győzedelmeskedő Mitch Evans az ötödik lett.

A mezőny meglehetősen szoros volt, hiszen az első tizenhat helyezettet kevesebb mint fél másodperc választotta el egymástól, ami izgalmas időmérőt vetített előre. A kvalifikáción végül Jake Hughes óriási csatában szerezte meg a pole pozíciót, mivel csupán egy ezreddel győzte le Stoffel Vandoornét a döntőben. Az első rajtkockából így a McLaren brit versenyzője várhatta a piros lámpák kialvását, míg mellőle a DS Penske belga pilótája rugaszkodhatott el.

A második sorban Da Costa és a szombaton az idei első pontjait gyűjtő Nyck de Vries, míg a harmadikban az éllovas Cassidy, illetőleg a csapattársa, Evans foglalhatott helyet. A tabellán harmadik Oliver Rowland a nyolcadik helyen zárt, míg az őt tizenkét ponttal megelőző Pascal Wehrlein számára nem alakult túl jól az időmérő. A Porsche-versenyző már a csoportküzdelmek során kiesett, és a tizenharmadik pozícióból vághatott neki a szezon tizenkettedik futamának Sanghajban.

A rajtnál Vandoorne vette át a vezetést, mögé Hughes, Da Costa, Norman Nato és De Vries sorolt be az első ötösben, míg hátrébb a két közvetlen vb-kihívó ellentétes irányba indult el: Rowland a tizenharmadik helyre esett vissza, míg Wehrlein a tizedikre lépett előre. A mezőny fele már a negyedik körben aktiválta a támadó üzemmódot, ami természetesen megbolygatta a sorrendet.

Az élre az addigi leggyorsabb kört is megfutó Nato állt, mögötte Vandoorne, Da Costa, Hughes és Cassidy alkotta a top 5-öt, míg Wehrlein a tizenegyedik pozícióban haladt. Noha Da Costa a tizedik körben rövid időre az élre állt, Nato hamarosan visszavette a vezetést, miközben a tizedik Wehrlein az őt hátulról eltaláló Sam Brid miatt bal hátsó defektet szenvedett, aminek következményeként a bokszutcába kényszerült, és az utolsó helyről kellett folytatnia a küzdelmet. A német pilóta azonnal támadásba is lendült, ez azonban nem végződött jól, hiszen az egyik manőver során sérült az első vezetőszárnya, ami újabb kiállást vont maga után.

Az élen eközben újabb helycsere történt Nato és Da Costa között, a Porsche-versenyző vette át a vezetést, míg az Andretti-pilótát Hughes is megelőzte, így visszaszorult a harmadik helyre. Negyedikként Cassidy érkezett, míg az ötödik Evans volt ekkor. Bár Hughes szorosan tapadt rá az utolsó körökben, Da Costa már nem engedte ki az első helyet a kezei közül, és pályafutása tizedik győzelmét szerezte meg.

A mclarenes hat tizedes lemaradással szelte át másodikként a célvonalat, és karrierje során először állhatott fel a dobogóra, míg mögötte Natót intette le a kockás zászló. Cassidy a negyedik helyével tovább növelte az előnyét az egyéni összetettben, és immár 25 ponttal vezet a huszadikként befutó és így pont nélkül maradó Wehrlein előtt. Az ötödik Evans lett, majd Vandoorne, Jean-Éric Vergne, Maximilian Günther, Robin Firjns és Rowland zárta a pontszerzők sorát.

Folytatás június 29-én Portlandben. 

FORMULA–E 
KÍNA, MÁSODIK VERSENY
1. António Félix da Costa (portugál, Porsche)
2. Jake Hughes (brit, McLaren) +0.612
3. Norman Nato (francia, Andretti) +1.122
4. Nick Cassidy (új-zélandi, Jaguar) +2.215
5. Mitch Evans (új-zálandi, Jaguar)

A világbajnokság élmezőnye 12 verseny után: 1. Nick Cassidy (új-zélandi, Jaguar) 167 pont, 2. Pascal Wehrlein (német, Porsche) 142, 3. Mitch Evans (új-zélandi, Jaguar) 132, 4. Oliver Rowland (brit, Nissan) 131, 5. Jake Dennis (brit, Andretti) 113, 6. Jean-Éric Vergne (francia, DS Penske) 101, 7. António Félix da Costa (portugál, Porsche) 84.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik