Amber Holt kórházi kezelésre szorult

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2008.11.19. 01:15
Címkék

Miközben a sok sima magyar bajnoki után kivételesen az Euroligában is olyan meccsre készülnek a soproniak, amelyet kötelező megnyerniük, rossz hírek érkeztek a csapat háza tájáról: hétfő hajnalban rosszul lett otthonában Amber Holt, a zöld-sárgák amerikai bedobója. Kórházba kellett szállítani, ahol több rutinszerű vizsgálaton is átesett a leghűségesebb magyar városban még újnak számító légiós. A leletek kivétel nélkül negatív eredményt hoztak, biztonsági okokból azonban az orvosok bent tartották a játékost egészen kedd délutánig.

„Ebben a pillanatban léptünk ki a kórházból. Kihoztuk. Nem tudom, képes lesz-e játszani, nem láttuk azóta mozogni, mióta bekerült. A jobb oldalában furcsa érzése volt, mind a lábában, mind a kezében” – tudtuk meg Székely Norberttől, az MKB-Euroleasing edzőjétől, aki azt is elárulta, hogy Horváth Zsuzsanna vagy Eördögh Edit lehet a helyettes, ha az amerikai nem lesz bevethető a szerda este hat órakor kezdődő Riga elleni találkozón, amellyel kezdetét veszi a rangos sorozat alapszakaszának második köre. Kiindulva abból, hogy az első fordulóban idegenben is 15-öt (86–71) vertek a lettekre Honti Katáék, nem kell aggódnunk értük, bár a kulcsember esetleges kiesése nem jönne jól, főleg hogy Holt a társulat legjobb lepattanózója a maga 8.4-es átlagával. Ezzel együtt hazai pályán az erősebbek ellen sem szabad hibázni, hát még a csoport egyik sereghajtójával szemben, és ez még akkor is igaz, ha a TTT Riga 99–34-re, tehát kiütéssel nyerte meg hét végi bajnokiját jobb sorsra érdemes riválisa, az RTU Merks ellen.

A soproniaknak viszont még ennyire sem kellett megizzadniuk, mivel szombatra kiírt mérkőzésük elmaradt.

Legfrissebb hírek

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
4 órája

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
4 órája

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
5 órája

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
5 órája

Kár volt – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
5 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
5 órája

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
5 órája

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik