Klasszikus párharc – huszonegyedszer!

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
Vágólapra másolva!
2008.11.13. 01:29
Címkék
Az Euroliga A-csoportjának legerősebb együttese érkezik csütörtökön Pécsre. A MiZo női kosárcsapata az elmúlt fordulóban győzött Orenburgban, a Bourges viszont Salamancában elveszítette veretlenségét.

A Pécs–Bourges párharc a női kosárlabda Euroliga El clásicója! Nem túlzás, ami a spanyol futballban a Barcelona–Real Madrid, az női kosárlabdában ebben a sorozatban a tízszeres magyar és a négyszeres francia bajnok összecsapása. Mind a két csapat az 1996-ban életre hívott Euroliga alapító tagja: kereken húszszor került szembe eddig a pályán a két ősi rivális, s a magyarok állnak jobban: 11–9 ide!

Legutóbb 2006. december 14-én látogatott a Lauber Dezső Sportcsarnokba a háromszoros Euroliga-győztes vetélytárs, s feledhetetlen – a két együttes összecsapásaira mindig jellemző, kevés kosarat hozó, ám végletekig kiélezett – összecsapáson a MiZo nyert 61–59-re. A pécsi csapat legeredményesebb játékosa a négy látványos triplát is beszóró, 17 pontig jutó Bujdosó Nóra volt. Fájdalom: a kedden csupán a 23. születésnapját ünneplő bedobó ezúttal az ellenfél mezében lép parkettre a csütörtöki rangadón.

„Nagyon várom, hogy újra találkozhassak régi csapattársaimmal, barátaimmal. Vajda Annával néhány napja váltottunk néhány szót telefonon, és remélem, a pécsi szurkolók is ugyanazzal a szeretettel fogadnak, ahogy én gondolok rájuk. Amíg Pécsen játszottam, általában nyertünk, és remek volt a hangulat a csarnokban. Most megtudom azt is, hogy élik át ezt az ellenfelek” – mondta érzéseit Bujdosó Nóra.

Anélkül, hogy megbántanánk a válogatottban kulcsszerepet betöltő, klubcsapatában többnyire a padon kezdő sudár hölgyet – ezúttal a lelátót várhatóan újra zsúfolásig megtöltő pécsi szurkolótábor nem az ő sikeréért kiabálja majd ki a lelkét. Jót tett a pécsieknek az orenburgi győzelem, mert feledtette az előző két meccs (hosszabbítás után kétpontos vereség a Besiktas otthonában, majd egypontos vereség odahaza a Krakkótól) keserű hangulatát.

„Nagyon rossz lett volna háromszor egymás után kikapni. Az orenburgi siker visszahozta az önbizalmunkat és az esélyt arra, hogy ismét gondolkodhassunk a továbbjutásra, valamint arra, hogy a csoportban a végelszámolásnál minél kedvezőbb pozícióban legyünk, s kezdhessük a rájátszást. Ehhez viszont mindenképpen le kell győznünk a Bourges-ot!” – mondta a MiZo edzője, Fűzy Ákos.

Úgy legyen, hozzon nekünk szerencsét a mágikus huszonegyes szám!

Legfrissebb hírek

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
4 órája

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
5 órája

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
5 órája

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
5 órája

Kár volt – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
5 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
5 órája

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
5 órája

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik