Hőbörgés helyett

Neves történész ismerősöm mondta az elhíresült dunaszerdahelyi botrány után, hogy vigyáznunk kellene. Ez a realitás: körülöttünk és a közelünkben kis túlzással csak szlávok és németek élnek, már csak lélekszámuk miatt is óriási az érdekérvényesítő képességük, történelmi tapasztalat, hogy velük szemben Európa még sohasem állt a magyarok mellé.

Lásd megannyi szabadságharc, lásd Trianon, lásd párizsi béke, tehát jobb, ha szépen csöndben maradunk. Sportlap lévén ezek a hasábok aligha alkalmasak historikus és aktuálpolitikai eszmefuttatásokra, ám amikor a magyar szurkolók úgy döntöttek, elmennek a DAC–Slovan Bratislava mérkőzésre, és ott a rendőrök brutális módon összeverték őket, akkor a sport és a politika azonnal összekeveredett.

Ez az, amitől mindenki fél, aki szerepet vállal a sportban, nem véletlenül szajkózza rendületlenül a DAC magyar tulajdonosa is, hogy a pályán nincs helye a politikának, de klubja most akaratlanul is belesodródott ebbe a helyzetbe.

És most az a kérdés, hogy igaza van-e történész ismerősömnek, azaz tényleg jobb-e, ha szépen csöndben maradunk. Ezen a ponton eszembe jut a kádári álszent nemzetiségi politika, amely nagyon leegyszerűsítve így volt summázható: ne feszegessük, mert azzal csak ártanánk a határon túl élő magyaroknak.

Akkoriban így fogalmaztak, nemigen használták a testvéreink szót, holott az lett volna az ildomos, de ezen talán már túl vagyunk. A tulajdonos szavaiból pedig kihallani a könyörgést: ne használja fel senki sem a DAC-ot semmilyen célra, ő csak szimpla futballcsapatot akar működtetni, amely legfeljebb akarata ellenére válhat a szlovákok elleni érzések jelképévé.

Az tényleg tűrhetetlen, hogy magyarokat azért verjenek meg, mert magyarok.

Meggyőződésem, hogy csöndben maradnunk nem kell, mi több, nem is szabad. Ugyanakkor óriási hiba lenne ütőkártyát adni a másik fél kezébe, provokálni, hogy abból ő jöhessen ki győztesen, és ha igazán magyarok vagyunk, nem árt megkérdezni ott élő testvéreinket, mivel segítünk nekik, mert ha csak a saját fejünk után megyünk, nem ügyet szolgálunk, csupán hőbörgünk.

Büszkeségünket és méltóságunkat másként is megőrizhetjük, szavunkat okosabban is felemelhetjük. Ha például én döntöttem volna, és engedek a naivitásnak, nem a DAC-ot hívom meg, hanem a Slovan Bratislavát. Bizonyítani a nagyvonalúságot, és azt, hogy mi nem használjuk fel a sportot politikai célokra.

Kár, hogy pontosan tudjuk, mi történne, ha a Slovan el is jönne ide játszani…