Jól hangolt a PSV

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2008.11.02. 01:11
Címkék

Itt-ott azért érződött, hogy a PSV-nek nem a Willem II elleni bajnoki, hanem a keddi, Marseille elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés a kulcsfontosságú (az egyiket rutinból is hozni szokta a csapat, a másikon viszont a tavaszi folytatás – legalább az UEFAkupában – dőlhet el), mégis az idén megszokottnál simábban hozta a meccset a címvédő. Faramuci módon ugyanakkor a mostani siker keddi bukást vetít előre, elvégre amikor az előző BL-ütközetek előtt a PSV nyert, utána rendre kikapott, amikor viszont veszített, nyert. Az előbbi variációra megvan az esély, hiszen a marseille-i Vélodromeba nem feltétlenül nyerni járnak a riválisok.

Persze ott is sokat segíthet egy olyan villámrajt, mint a Willem II elleni. A bajnokin már a hatodik percben vezetett a PSV, miután Dzsudzsák Balázs balról középre kanyarított labdáját Arjan Swinkels a saját kapujába segítette. Ekkor érezhetően behúzta a féket az Eindhoven (azért Dzsudzsáknak volt még egy ígéretes szabadrúgása), de a második félidőben maradt ereje arra, hogy növelje előnyét. Danny Koevermans gólja ráadásul azért is volt fontos, mert ezzel véget vetett egy rossz sorozatnak. A center ezt megelőzően az első fordulóban volt eredményes (akkor kétszer az Utrecht ellen), márpedig hét meccsnél többet korábban csak egyszer kellett várnia újabb góljára (a 2001–2002-es idényt a Sparta játékosaként 12 találkozós eredménytelenségi sorozattal zárta le).

Legfrissebb hírek

Birkózás: mindhárom magyar kikapott a nyolcaddöntőben az U20-as vb-n

Utánpótlássport
40 perce

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
1 órája

Duplantis nem indul a lausanne-i Gyémánt Liga-versenyen

Atlétika
1 órája

„Mondhatjuk, hogy hibáztam, de tanulok belőle” – Csongvai Áron a kiállításáról

Légiósok
1 órája

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
1 órája

NS-képeslap: Takácsi – megújult a futballpálya

Labdarúgó NB II
1 órája

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Kilenc pont a hátrány, menesztették a patinás klub edzőjét – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik