Repülő hollandi

„Itt van vége pályafutásomnak. Nem vehetem fel a versenyt ezekkel a fiatal fickókkal – mondta Pekingben Pieter van den Hoogenband a 100 méteres gyorsúszás döntője után, amelyben az ötödik helyen végzett. – Hosszú ideig versenyeztem, ez volt a negyedik olimpiám, száz méter gyorson a negyedik olimpiai döntőm, elképzelhetetlen számomra, hogy folytassam. Új időszámítás kezdődött, és itt az új generáció is.”

Az új generáció két legjelesebb képviselője a francia Alain Bernard és az ausztrál Eamon Sullivan, akik ebben az évben egymásnak „adogatták” a világcsúcsot ezen a távon – és akkor még nem beszéltünk a szintén 48 másodpercen belüli időre képes amerikai Jason Lezakról és a brazil (Pekingben 50 méter gyorson első) César Cielo Filhóról.

Hoogenband azonban méltósággal vonul vissza: Pekingben élete legjobbját úszta 100 méter gyorson, ennél többet nemigen tehetett…

A kis Pieter tehetségét már igen korán felfedezték, s bár ő sokkal jobban szeretett focizni, egy idő után belátta: jobban jár, ha szüleihez hasonlóan az uszodák világát választja. Édesapja vízilabdázott, édesanyja 800 méter gyorson ezüstérmes volt az 1971-es ifjúsági Európabajnokságon. Sorsa tehát születésekor elrendeltetett.

Két klasszis riválist győzött le Sydneyben

Első sikereit az ifjúsági versenyeken aratta, majd következett élete első olimpiája: Atlantában 100 és 200 méter gyorson is a negyedik helyen végzett.

„Tízéves voltam, amikor a tévében láttam Matt Biondi szöuli győzelmeit, amelyek hihetetlenül inspiráltak. Ezért is jelentett számomra az olimpia mindig is többet más versenyeknél” – emlékezett Hoogenband.

Az atlantai olimpia után aztán már jöttek az érmes helyezések is – noha nagymedencében világbajnokságot egyszer sem nyert a holland klasszis, az ezüst- és bronzérmek, no és az Európa-bajnoki medáliák bőven kárpótolhatták. 1999 ebből a szempontból kiemelkedő esztendő volt számára, hiszen az isztambuli nagymedencés kontinensviadalon hat aranyérmet szerzett.

Így aztán Sydneyben, az olimpián már mindenki egyértelmű esélyesként számolt vele. Győzni utazott Ausztráliába, még akkor is, ha tudta, egyáltalán nem lesz könnyű.

Sem 100, sem 200 méter gyorson.

Kétszázon Ian Thorpe várt rá, aki amellett, hogy a korszak kiváló úszója volt, hazai környezetben versenyezhetett. Hoogenband viszont olimpiai bajnok akart lenni. Az is lett, ráadásul már Sydneyben kétszer állhatott a dobogó tetején.

Klasszisát mutatja, hogy a hosszabbik távon Ian Thorpe és a tomboló ausztrál közönség mellett már az elődöntőben világcsúcsot (1:45.35) úszott – Thorpe mindössze két századdal elmaradva loholt a nyomában. A döntőben századra ugyanennyit úszott, vagyis hazai környezetben mutatta meg a vetélytársnak, ki a jobb.

Százon nem Thorpe-pal versenyzett, hanem Alekszandr Popovval. Azzal az úszóval, aki Barcelonában és Atlantában is az első helyen végzett ezen a távon, vagyis arra készült, hogy zsinórban harmadszor is olimpiai bajnoki aranyat szerez.

Százas világcsúcsa majdnem nyolc évig élt

Ha Hoogenband nincs, talán sikerült is volna, ám ott volt, s akárcsak kétszázon, itt is világcsúcsot (47.84) repesztett az elődöntőben. De még milyet! 2008. március 21-ig senkinek sem sikerült felülírnia a rekordot.

Kétszázon ugyan Thorpe visszavágott Hoogenbandnak Athénban, ám a holland még így is hatalmas sikert könyvelhetett el ezen a távon: csak a dobogó harmadik helyét engedélyezte a már akkor is szinte földönkívülinek számító Michael Phelpsnek. Az amerikai legyőzésével pedig nem sokan dicsekedhetnek…

Hoogenband Athénban megvédte címét 100 méter gyorson, csatlakozott a Popov és Johnny Weissmüller fémjelezte klubhoz: mind a hárman egymást követő olimpián nyerték meg ugyanazt a sprintszámot. Ezután ő is a triplázásra készült, akárcsak a 2000-es sydneyi olimpián Popov – és csakúgy, mint az orosznak, neki sem sikerült.

Igaz, ebben azért a már említett új generáció mellett minden bizonnyal közrejátszott az is, hogy Hoogenband 2005-ben sérvműtéten esett át, s gyakorlatilag teljesen leállt.

Azért 2006-ban a budapesti Eb-n még győzött 200 méter gyorson, a 2007-es melbourne-i vb-n pedig ugyanezen a távon ezüstérmes lett Phelps mögött – Hoogenband küzdött azért, hogy visszanyerje régi formáját. A pekingi olimpia mellett hatalmas motivációt jelentett számára, hogy 2008-ban Eindhoven rendezte meg a nagymedencés Európa-bajnokságot. Olyan régen várt arra, hogy hazai környezetben versenyezzen!

Nemcsak profi, hanem igaz barát is

Aztán 2008 márciusában csak a huszadik helyen végzett 200 méter gyorson, százon el sem indult – a hivatalos verzió szerint gyomorbántalmak hátráltatták a kontinensviadal idején. A testi fájdalmak mellett azzal is szembesülnie kellett, hogy Bernard átadta a múltnak a Sydneyben 100 méter gyorson úszott világrekordját.

Hoogenband viszont nem adta fel, rendületlenül készült arra, hogy valóra váltsa újabb álmát. A gyermekkorit már sikerült, a triplázást nem.

„Azt reméltem, hogy a harmadik helyre odaérhetek, s csalódott vagyok, hogy nem sikerült – ismerte el Pekingben, miközben az olimpiai bajnok Bernard megveregette a vállát. – Ismerem az érzést, amelyen most Alain keresztülmegy. Két olimpiai aranyat nyertem, ennél nagyobb siker nincs. Boldog vagyok, hogy ez megadatott.”

S bár éveken keresztül szárnyalt, mindig két lábbal a földön állt. Sohasem mondhatták rá, hogy nagyképű, hogy a sikerek megszédítették, azt viszont, hogy segítőkész és igaz barát, annál inkább. Sokan nem tudják, mert Hoogenband azzal sem dicsekszik, amire büszke lehetne, ám egy holland olimpiai aranyéremhez Pekingben is hozzájárult a visszavonulását bejelentő klasszis: a tíz kilométeres számban diadalmaskodó Maarten van der Weijden ugyanis nemrég még a rákkal küzdött, ám Pieter barátsága is segítette abban, hogy ott legyen Pekingben. Mindent megtett a sikerért – a receptet barátjától, Pieter van den Hoogenbandtól tanulta.