László-affér a bírókkal

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2008.10.26. 00:46
Címkék

Csereként már egy hete, a Hibernian ellen bemutatkozott Balogh János, és most kezdőként is átesett a tűzkeresztségen a Premier League-ben a Hearts színeiben – az Aberdeennel szembeni 1–1 mégsem erről marad emlékezetes a nagyközönség számára. Még csak nem is a „rendes” játékról, hanem az utójátékról, legalábbis a BBC tudósításának címe szerint, amely már megszellőztette: László Csaba ellen biztosan vizsgálatot indít a skót szövetség.

A magyar nemzetiségű edző az utolsó percekben büntetőt reklamált, majd a lefújás után ezt igyekezett számon kérni Steve Conroyon, illetve a negyedik bírón. Conroyig már nem is jutott el, előtte ugyanis lekapcsolták a pályára robogó rendőrök. Hogy azért, mert nem csupán verbálisan bántalmazta a negyedik játékvezetőt, vagy csak azért, mert meg akarták akadályozni az össznépi skandalumot, azt nehéz megmondani. László a BBC-nek mindenesetre úgy nyilatkozott, hogy a másik fél kezdeményezte az összeütközést.

„Senkivel sem konfrontálódtam – mondta László. – Be akartam menni a pályára, de a negyedik bíró hátulról megállított. Nem beszéltem a játékosommal, az eset szenvedő alanyával, Michael Stewarttal, ám a kispadról egyértelműnek tűnt az esete, és úgy vettem észre, az Aberdeennél is beletörődtek volna a döntésbe. De az is igaz, hogy nekünk korábban meg kellett volna nyernünk a mérkőzést, és még a rossz ítélet után is lett volna lehetőségünk erre.”

Az „Aberdeennél is beletörődtek” kitétel azért erősnek hat, elvégre Jimmy Calderwood menedzser a becsúszó Jamie Langfieldre hivatkozva váltig állította: szabályos szerelést láthattak a nézők.

Legfrissebb hírek

„Nagyon kicsinyes és kisstílű volt” – Wolff odaszúrt a Red Bullnak az óvás miatt

F1
21 perce

Unalmas meccsen ikszelt egymással a Dortmund és a Fluminense a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
38 perce

Vívás: Európa-bajnok lett a magyar férfi kardcsapat!

Egyéb egyéni
46 perce

Távozik a bolgár válogatott játékos a DVSC-től

Labdarúgó NB I
53 perce

Szlovén középhátvéd érkezését jelentette be a DAC – hivatalos

Minden más foci
1 órája

Megvan Kácsor Gréta új csapata, marad Romániában

Kézilabda
1 órája

Szélesi Zoltán: Nagyon nehéz az U21-es Eb-selejtezőcsoport

Magyar válogatott
1 órája

Zoran Kedacic lett a kaposvári férfi röplabdások új főnöke

Röplabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik