Győzedelmes visszatérés

SZ. A.SZ. A.
Vágólapra másolva!
2008.10.23. 02:03
Címkék

„A-very big win” – hirdette az NHL honlapja kedden, miután Sean Avery új csapatával győzött régi csarnokában, avagy a Dallas Stars 2–1-re nyert a New York Rangers ellen. Mindehhez a balszélsőnek nem sok köze volt, pontot legalábbis nem szerzett, mégis ő volt a meccs központi figurája. A tavasszal ugyanis még a NYR tagja volt, a gonoszabb fajtából való, márpedig az ilyeneket csak akkor szeretik a drukkerek, ha az ő csapatukban játszanak. Avery viszont a nyáron 15.5 millió dolláros, négyéves szerződéssel a Dallas alkalmazottja lett, így minden egyes korongérintését hatalmas füttyszó kísérte. „A füttyöket is legalább annyira élveztem, mint a biztatásokat; ez a jó ebben a helyben – mondta Avery, majd a következő monológ után faképnél hagyta a rá váró újságírókat. – Imádlak titeket, fiúk, de most el kell vinnem a csapatot vacsorázni.” Több időt töltött a jégen a Boston Bruins és a Pittsburgh Penguins, amelyek egészen a szétlövésig húzták. Jevgenyij Malkin azonban bizonyosan nem válhatott volna győztes találat szerzőjévé, ha nincs Dany Sabourin: a Pens cserekapusa szenzációsan védett a végig fölényben lévő Bruins ellen.

Eredmények a 17. oldalon

Legfrissebb hírek

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
1 órája

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
1 órája

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
2 órája

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
2 órája

Kár volt – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
2 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
2 órája

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
2 órája

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik