Most már békén hagyhatják

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2008.10.16. 03:45
Címkék

Miután a kedd este Párizsban megrendezett felkészülési mérkőzésen a népes tunéziai szurkolótábor kifütyülte a francia himnuszt, az illetékesek Nicolas Sarkozy elnökkel is egyeztetve azt szorgalmazzák, hogy a jövőben ilyen megnyilvánulás esetén a játékvezető azonnal rekessze be a mérkőzést. Nyilván ez is fontos kérdés, de másnap még fontosabbra kapott választ a közvélemény, ráadásul olyan jellegű választ, amely valójában szembemegy a népakarattal: továbbra is Raymond Domenech a szövetségi kapitány.

A döntéshozó testület húsz tagja egy kivételtől eltekintve teljes mellszélességgel kiállt a válogatottal az Európa-bajnokságon csúnyán lebőgő, majd a vb-selejtező nyitányán Ausztriától arcpirító, 3–1-es vereséget szenvedő, legutóbb Romániában pedig 0–2-ről egyenlítő szakember mellett, így a szerződésében foglaltak szerint 2010-ig övé a kékek kispadja.

„Most, amikor érzékelhető az előrelépés a csapatnál, túl kockázatos lett volna a kapitánycsere. Azzal, hogy Raymond a helyén maradt, újabb fontos lépést tettünk előre, úgyhogy a továbbiakban békén hagyhatják őt” – fogalmazott Jean-Pierre Escalettes, a Francia Labdarúgó-szövetség elnöke.

Domenech története azért is érdekes, mert a közvélemény és a sajtó jól érzékelhető támadásai ellenére a válogatott szinte minden tagja kiállt az 56 esztendős kapitány mellett.

Legfrissebb hírek

Robbie Keane szerint kulcsfontosságú, hogy ne kapjon gólt a Ferencváros

Bajnokok Ligája
1 perce

Birkózás: mindhárom magyar kikapott a nyolcaddöntőben az U20-as vb-n

Utánpótlássport
43 perce

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
1 órája

Duplantis nem indul a lausanne-i Gyémánt Liga-versenyen

Atlétika
1 órája

„Mondhatjuk, hogy hibáztam, de tanulok belőle” – Csongvai Áron a kiállításáról

Légiósok
1 órája

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
1 órája

NS-képeslap: Takácsi – megújult a futballpálya

Labdarúgó NB II
1 órája

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik