Éhesek a cápák!

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2008.10.14. 00:38
Címkék

Hétfőre virradóra három meccset játszottak az északamerikai profi jégkorongligában, az NHL-ben. Mind a hármat a Nyugati főcsoportban, s mind a három igazi rangadó volt, amelyek bármelyike döntő lehet a végelszámolásnál, dacára annak, hogy még nagyon az idény elején járunk. A Csendes-óceáni csoportban például egészen biztosan jól jön a San Jose Sharksnak a három meccsen két közvetlen vetélytárs ellen aratott három győzelem.

A Cápák azután, hogy bemelegítésként megverték a tavalyi bajnok Anaheim Ducks együttesét, két nap alatt kétszer tudatosították a Los Angeles Kings játékosaiban, hogy az angyalok városában (is) ők a királyok! Egy nappal korábban San Joséban 3–1-re, vasárnap a Staples Centerben 1–0-ra győztek a „kék cápák”. Utóbbi találkozón az is bebizonyosodott, hogy Todd McLellan edző bátran számíthat Brian Boucher-ra. A Jevgenyij Nabokov helyén kezdő amerikai kapus 21-ből 21 lövést fogott meg. Lukas Kaspar pedig hatodik meccsén a lehető legjobbkor ütötte be első, rögtön győzelmet jelentő NHL-es gólját.

„Ellőttem a hosszú felé, aztán nem láttam a korongot. Csak a bírók intésére kezdtem el ujjongani, amikor biztossá vált, hogy bent van” – mondta a 23 éves cseh jobbszélső.

Ugyanebben az ötösben az Anaheim megint kikapott, ezúttal otthon 4–2-re a Phoenixtől, az Északnyugati csoportban pedig az Edmonton 3–2re megverte a Coloradót.

Eredmények a 16. oldalon

Legfrissebb hírek

Birkózás: mindhárom magyar kikapott a nyolcaddöntőben az U20-as vb-n

Utánpótlássport
40 perce

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
1 órája

Duplantis nem indul a lausanne-i Gyémánt Liga-versenyen

Atlétika
1 órája

„Mondhatjuk, hogy hibáztam, de tanulok belőle” – Csongvai Áron a kiállításáról

Légiósok
1 órája

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
1 órája

NS-képeslap: Takácsi – megújult a futballpálya

Labdarúgó NB II
1 órája

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Kilenc pont a hátrány, menesztették a patinás klub edzőjét – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik