Kirúgások most még elnapolva

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2008.10.08. 01:23
Címkék

A ZTE tíz bajnoki mérkőzése közül hármat megnyert, kettőt döntetlenre adott, ötöt pedig elveszített, ez a teljesítmény a 13. helyhez elegendő. Senki sem lepődött meg, amikor a vasárnapi, 1–0-s győri vereséget követően Nagy Ferenc elnök kijelentette, választ vár arra, miért maradnak el az eredmények. A ZTE első embere hétfőn beszélt Supka Attila vezetőedzővel, a keret meghatározó futballistáival, kedden pedig folytatta a sort a többi játékossal és a stáb tagjaival. Arról nem számolhatunk be, hogy valakinek is megköszönte volna a munkáját, ám nincs kizárva, hogy a napokban ez is bekövetkezik. „A beszélgetések során arra szeretnék választ kapni, hogy a csapat jelenlegi összetételében alkalmas-e a probléma megoldására – mondta a klub elnöke, Nagy Ferenc. – Az ellenfelek az elveszített meccsek egyikén sem futballoztak le bennünket a pályáról, azonban azt is látni kell: ha sorozatban elveszítjük a párharcokat, annak oka van. A bajnokság kezdete előtt az első hat hely valamelyikére lőttük be az együttest, hangsúlyozom, labdarúgók, edzők és vezetők közösen. Nem titok, a játékosok csak az alapfizetésüket kapják meg, amíg nincsenek az első nyolcban, azonban ez nem büntetés, ezzel valamennyi kerettag már az idény kezdete előtt tisztában volt. Az állomány alkalmas a cél elérésére, és ha a rossz irány megfordításához személyi változásokra van szükség, akkor ez a lépést is megtesszük.”

Legfrissebb hírek

Kilenc pont a hátrány, menesztették a patinás klub edzőjét – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 perce

Traoré aláírt Törökországban, de még nem játszhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
21 perce

Heti program: BL- és Kl-selejtező; indul a Bundesliga és a Serie A

Minden más foci
49 perce

Valter Attila nem indul a Vueltán – hivatalos

Kerékpár
1 órája

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkezt

Angol labdarúgás
1 órája

Kady Borges: Csak azért, mert egyszer legyőztük a Ferencvárost, nem jelenti azt, hogy újra továbbjutunk

Bajnokok Ligája
2 órája

Varázslat két, tömény órában – ilyen volt képekben a 15. Gyulai Memorial

Képes Sport
2 órája

Bondár sokat rontott a világranglistán

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik