Talmácsi: semmi rizikó

HEGYI ANDRÁS, TÓTH ANITAHEGYI ANDRÁS, TÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2008.10.03. 23:23
Címkék
Talmácsi Gábor nem kockáztatott az Ausztrál Nagydíj első napján: mivel a hétvége további napjaira száraz időt mondanak, a magyar világbajnok semmiképpen sem akart elesni a vizes időmérésen, amelyen így a 17. pozíció lett az övé. Magyar vonatkozású jó hír, hogy Tóth Imre végre gyári motorra ülhet – a gerincsérült Hector Barbera gépét kapta meg.

Talmácsi Gábor az indianapolisi balesete óta (elesett, és eltört a csuklójában a sajkacsont) először motorozott fájdalomcsillapító injekciók nélkül – és jó hír, kibírta. Azt nem állítanánk, hogy egyetlen pisszenés nélkül (sőt néha még a fogát is csikorgatta), de motorozott, nem is rosszul. Más kérdés, hogy délután az eső kibabrált vele – de legalábbis óvatosságra intette. Mivel az ellenfelek közül jó néhányan elestek (a nagyobb kategóriákban is), Talma nem akart kockázatot vállalni, és pláne elesni, mert abból az utóbbi időben több volt, mint kellett volna...

„A délelőtti edzés remekül ment, bár az injekciók nélkül eléggé fájt a kezem, ezen a pályán nem kell nagyokat fékezni, így nem terheltem különösebben – mondta Talmácsi. – Délután a vizes pályán már más volt a helyzet. Fújt a szél, én pedig nem éreztem a motort. Próbáltam letenni a térdemet, de nem ment, úgy csúszkált a motor, hogy egyszerűen képtelen voltam gyorsan menni vele.”

Utóbb kiderült, az egyik ok az a speciális alkatrész lehetett, amelyet a tankra szereltek, és amely megakadályozza, hogy Talmácsi az ideálisnál előrébb csússzon a motoron, ha esetleg nem tudná megtámasztani magát a fájós kezével. Az ominózus „kütyü” miatt a magyar világbajnok hét-nyolc centivel hátrébb ül az Aprilián, ami szárazon egyáltalán nem befolyásolta a motor egyensúlyát, vízen viszont szinte kezelhetetlenné tette a gépet. Még jó, hogy a hét vége hátralévő napjaira száraz időt jósolnak. Talmácsi azt is elárulta, noha az edzésre nem kapott injekciót, a versenyre alighanem szüksége lesz rá, mivel ott nagyobb a terhelés, s a csuklója még mindig nincs teljesen rendben.

Magyar szempontból örvendetes: Tóth Imrének nagy vágya teljesül a hét végén, felülhet egy gyári Apriliára. Amint arról beszámoltunk, a 250 köbcentis kategóriában versenyző magyar alakulat spanyol pilótája, Hector Barbera Japánban gerincsérülést szenvedett (eltört három csigolyája), emiatt kórházba került, ahonnan szombaton hazaszállítják. Az ő motorját kapta meg Tóth Imre, aki a délelőtti száraz edzésen is jól ment, de a délutáni vizes időmérésen már szinte végig az élboly tagja volt. Sokáig a 4. és a 7. hely környékén motorozott, és csak a hajrában csúszott le a 14. pozícióig. Végre megmutatta, mire lehet képes jó motorral, amelyet – ez immár biztos – az idény végéig használhat.

„Hatalmas a különbség a két motor között, még úgy is, hogy Barbera beállításaival kezdtem az edzést, és folyamatosan állítják rám a motort – mondta Tóth. – Az időmérésen jobb eredményben bíztam, már csak az eső miatt is, ám az edzés végi gumicsere nem jött be, alig tudtam menni az új abroncsokon. De nem bánkódom, szombaton javíthatok.”

A negyedliteresek tréningjén a szakadó esőben Alvaro Bautista egyértelműen jelezte az olasz Marco Simoncellinek, hogy még nem mondott le a vb-címről, miközben a MotoGP-ben teljesen másképp alakultak az erőviszonyok szárazon és vízen. Az első edzésen Casey Stoner, a másodikon Nicky Hayden diktálta az iramot.

Legfrissebb hírek

Gibraltári csapat vár az FTC–Noa BL-csata kiesőjére az Európa-liga selejtezőjében

Bajnokok Ligája
14 perce

Konferencialiga: andorrai döntetlenjével is továbbment a Ljubljana

Európa-konferencialiga
28 perce

„Nagyon sokat léptünk előre” – Varga Zsolt a világbajnoki szereplésről

Vizes vb 2025
37 perce

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
47 perce

BL: a Kajrat pazar első félidővel jutott túl a Kuopión, simán továbbment a Dinamo Kijev és a Köbenhavn is

Bajnokok Ligája
1 órája

Kosár: sima magyar siker a finnek ellen az U18-as B-divíziós fiú Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Edzője bízik abban, hogy a Noa szerdán kijavítja az első meccsen hozott rossz döntéseket

Bajnokok Ligája
2 órája

Már a nyolc között a TF női csapata az egyetemi röplabda Eb-n

Röplabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik