Argentína új hőst ünnepel

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
Vágólapra másolva!
2008.09.22. 22:55
Címkék

Juan Martin Del Potrót ünnepelte a Buenos Aires-i Roca Parkot zsúfolásig megtöltő 14 ezer fanatikus rajongó a vasárnap estébe jócskán benyúló, oroszok elleni Davis-kupa-elődöntőn. A kedden éppen 20 esztendős ifjú argentin csillag – aki a negyeddöntőig menetelt a két hete befejeződő US Openen – a fináléba jutásról határozó ötödik mérkőzésen oroszlánként küzdve győzte le nagyon simán 6:4, 6:2, 6:1-re Igor Andrejevet.

Pedig nehéz szituációban lépett pályára a 195 centis, ideális alkatú teniszező, hiszen a vendégek 2:0-ról egyenlítettek, miután a párosban 8:6-ra hozták az ötödik szettet, majd Nyikolaj Davigyenko három és fél óra alatt megverte az erejével teljesen elkészült David Nalbandiant (2002 wimbledoni döntősének ez volt az első veresége salakon a Davis-kupa-csapatban).

„A meccs előtt egy szemhunyásnyit sem aludtam, annyira ideges voltam, és csak az Andrejev elleni találkozóra tudtam gondolni. Igyekszem elraktározni magamban a siker minden apró momentumát, mert nem tudom, mikor élek át megint ehhez hasonló pillanatokat” – mondta a világranglista 13. helyén álló teniszező.

Nos, Argentína ifjú hősének akár már a november 21-i hétvégén lehetősége lesz, hogy újra hasonló pillanatokat éljen át, amikor megszerezheti a délamerikai ország első győzelmét a patinás sorozatban: eddig kétszer került a fináléba, s mindkétszer kikapott, mindkétszer idegenben (1981-ben az amerikaiaktól, 2006-ban a most legyőzött oroszoktól). Ahhoz, hogy a világraszóló győzelem összejöjjön Argentínának, ezúttal odahaza a világelső Rafael Nadallal érkező spanyolokat kellene legyőznie. (Az európaiak kétszer már elhódították a kupát – igaz, mindkétszer otthon: 2000-ben Barcelonában az ausztrálokat, 2004ben Sevillában az amerikaiakat verték meg a fináléban.)

Hogy mennyire akarják ezt a trófeát az argentinok, s hogy mennyire tartanak Nadaltól: megígérték, november végére kemény pályát varázsolnak a Roca Parkba.

Salakon, úgy érzik, nincs esélyük a világranglista vezetője ellen. Lehet, hogy jól gondolják…

Legfrissebb hírek

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
7 órája

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
7 órája

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
7 órája

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
8 órája

Kár volt – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
8 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
8 órája

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
8 órája

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik