Százötven százalék!

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
Vágólapra másolva!
2008.09.11. 01:07
Címkék
A második félidőben felőrölte a magyar válogatott a román együttes ellenállását, és esélye maradt arra, hogy egyenes ágon kijusson a jövő évi Eb-re.

Alig kezdődött el a második negyed, s már világossá vált, hogy a magyar válogatott nem végezhet előrébb a csoportban a harmadik helynél. Addigra nyolcvan kilométerrel északra, Kassán befejeződött a szlovák–horvát meccs, ahol bár a nagyszünetben még egyenlő volt az állás, a végén északi szomszédaink 15 ponttal legyőzték a délit, így az egymás elleni eredmények miatt mindenképpen előttünk végeznek.

Persze addig még Miskolcon is történt egy s más. Vajda Anna, aki még a bemelegítés közben is húzta a lábát, azt mondta, megpróbálja, és ha nem megy, majd leül a padra. Nos, ha már megpróbálta, meg is szerezte az első magyar kosarat, és később sem tétlenkedett. Az elején pörgött a magyar együttes, hamar elhúzott öt ponttal, ám az előnyt nem tudta növelni, pedig a csoport harmadik helyéhez – amely jó esetben még továbbjutást érhet – minél nagyobb arányban kellett megverni a románokat.

Ám a vendégek az „életükért” küzdöttek, ugyanis nekik a kiesés elkerüléséhez volt égető szükségük minden kosárra, minden pontra. A belga Namur együttesében az Euroliga légkörébe is belekóstoló Annemarie Parau vezérletével előbb felzárkózott, majd az első szünetig előnybe is került a vendégcsapat. A mieink ritmusa megtört, ám amikor fokozni tudta a tempót a Rátgéber-csapat, és keményített a védekezésén, nem volt kérdés, ki az úr a háznál. 12–0-s rohammal verte vissza az ellent a magyar, s hogy ebből a visszaverésből nem lett nagyobb különbségű vezetés, az a minősíthetetlen büntetőzésre és a rengeteg eladott labdára vezethető vissza.

A nagyszünetben Rátgéber nem fogta vissza magát az öltözőben, s megérkeztek a csarnokba a diósgyőri futballszurkolók is. A már addig sem langyos hangulat még jobban felizzott. Hát még amikor érkezett Horti Dóra, és egymás után dobott négy pontjával a magyarok tízen túlra kerültek.

A csapat nem csupán turbófokozatba kapcsolt, hanem szemet gyönyörködtető figurákat is bemutatott. Vajda Annát begyulladt térde sem fogta vissza: hét meccsén hatodszor ért el dupla duplát (15 pont, 14 lepattanó), Vida Anna, Englert Orsolya és Fűrész Diána pedig kulcspillanatokban szerzett triplát. Fegyverneky Zsófia teljesítményére lassan nehéz szavakat találni: a 23 éves hátvéd sorozatban zseniálisan játszik, jól mintázza az együttes kiváló csapatszellemét és megalkuvást nem ismerő akaratát!

Legfrissebb hírek

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
7 órája

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
7 órája

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
7 órája

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
8 órája

Kár volt – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
8 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
8 órája

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
8 órája

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik