Mini Waterloo Tarjánban

Noha Báder Márton gyorsan ki hagyott egy ziccert, a harmadik percig sikerült megóvni kosarunkat a finn találatoktól, miközben odaát öt pontot is szereztünk. Az első kettőt éppen Báder… Aztán bejött néhány leindítás, így még nőtt is az előnyünk, pedig az ellenfél hamar bizonyította, hogy nagyon ért a tripladobásokhoz – meglepetésre először rutinos centere, Hanno Möttölä révén. Eközben furcsa volt, hogy a hét pontjával kifejezetten jól kezdő Kámán Tamás miért nem élt az adódó tiszta távoli lehetőségekkel, hogy aztán akkor kapjon ihletet, amikor már repültek felé az emberek... A rossz dobóhelyzet-kiválasztás tipikus esete.

Ennek ellenére vezettünk, sőt az első negyed hajrájában kivágott 7–0-s roham tíznél nagyobbra növelte a különbséget. Ha nem is volt látványos a játék, a stabil védekezésnek mindenképpen örülhettünk – no meg a szerzett labdáknak köszönhettük a számunkra kedvező állást, amely a második tíz perc elején még kedvezőbben alakult. A körmendi Fodor Márton nagy pillanatait csodálhattuk ekkor. Szemfüles kosarai mellett egy sportszerűtlen hibát is kiharcolt, ám figyelmeztető jel volt, hogy egyre többször kerültek tiszta helyzetbe a vendégek. A baj akkor következett be, amikor már 13 ponttal tartott előbbre a magyar válogatott: könnyű kosaraiktól lendületbe jöttek az egyre agresszívebben letámadó finnek, és a félidőig hátralévő négy percben majdnem teljesen eltüntették hátrányukat.

A harmadik negyed első támadása után pedig már vezettek is – az eleinte kifejezetten jól fogott Petteri Koponen révén. Ekkor már világosan látszott, hogy nehéz dolgunk lesz – pedig az első félidő jelentős részében nyújtott jó teljesítménnyel kiharcolt két számjegyű előny lehetőséget adott a könnyed győzelemre. Ehelyett magunkra húztuk a kékeket, akik egyre határozottabbá váltak, és a kritikus párharcokból rendre ők jöttek ki jobban.

A közönségnek magyar oldalon inkább csak a bosszankodás jutott osztályrészül a tanácstalanság és a gyámoltalan megoldások láttán. Arról nem is beszélve, hogy hiányoztak a jó egyéni teljesítmények is. Egyedül a 37. évében járó Sitku Ernőt lehetett dicsérni, míg Simon Balázs egy szerencsétlen szituáció után végleg kivált.

Becsületére legyen mondva, válogatottunk a hajrában megpróbált pluszenergiákat mozgósítani, kísérletet tett a védekezésváltásra is, de ekkor már a finnek kezében volt a meccs. El kell ismerni, jobbak voltak. Szomorú ezt leírni, de ilyen kevés nemzetközi szintű játékossal nincs maradásunk a sportág európai Adivíziójában, avagy itt üt viszsza, hogy hosszú évek óta gyakorlatilag saját magukat szigetelik el klubcsapataink a kontinenstől.