Loeb ölébe hullott

SZ. A.SZ. A.
Vágólapra másolva!
2008.09.01. 01:34
Címkék

Az első két nap sem volt rossz, de a harmadik mindet lepipálta. Péntek és szombat este Sébastien Loeb taktikázott, kétszer is direkt nem az élen fejezte be a napot, hogy másnap jobb pályán autózhasson. Vasárnap délben úgy nézett ki, a „gonosz” megkapja méltó büntetését: a Citroën franciája az első szakaszon megpördülve a negyedik helyre esett vissza, a Ford két finnje, Mikko Hirvonen és a finálét az első pozícióból kezdő JarriMatti Latvala viszont száguldott a kettős győzelem felé.

Az utolsó előtti szakaszon aztán minden a feje tetejére állt. A Ford tragikus etapot élt meg ugyanis: Latvala versenyének egy sziklával találkozás vetett véget, Hirvonen defektet kapott, és visszacsúszott a harmadik helyre. Jött tehát a közben felzárkózó Loeb, és a szerencsétlenek között a legszerencsésebbként megnyerte az Új-Zéland-ralit, amelyet tavaly 0.3 másodperccel veszített el. Az volt a ralitörténelem legkisebb, győzelemről döntő különbsége.

„Reggel megpördültem, és képtelen voltam eltüntetni a Mikko és köztem kialakuló különbséget, azt hittem, mindennek vége – kezdte értékelését Loeb. – Aztán minden megváltozott, és megint én vezettem. De nagyon nehéz verseny volt, folyamatos változásokkal, a taktikázásról nem is szólva. Szükségem volt a győzelemre, ez nem kérdés, de nem örülök annak, ami Mikko autójával történt, mert nagyon szépen vezetett, és jót csatáztunk. De végül is ilyen az autóversenyzés.”

A címvédő a most szerzett tíz pontjának hála, nyolccal vezeti a világbajnokság tabelláját Hirvonen előtt, a Ford drámája pedig azzal lett teljes, hogy Daniel Sordo futott be másodiknak, nem Hirvonen, így pedig a Citroën kerek húsz ponttal vezet a Ford előtt a vb-pontversenyben.

„Nagyon bíztam abban, hogy nyerhetünk, de mit tehetnék? Karrierem egyik legnagyobb csalódása ez. Loebnek csak úgy a kezébe adtuk a győzelmet, és a pontversennyel sem büszkélkedhetünk. Volt egy lassan kialakuló defektünk, emiatt a harmadik helyre estünk vissza. Nem fogom hagyni, hogy ez összetörje az önbizalmam. Tudom, képes vagyok versenyeket nyerni. Az idénynek még nincs vége, csak mostantól végig padlógázzal kell mennünk” – szomorkodott Hirvonen.

Négy futam van még hátra az évadból, a következő a spanyol lesz október első hétvégéjén.

Legfrissebb hírek

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
1 órája

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
1 órája

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
1 órája

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
1 órája

Kár volt – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
1 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
1 órája

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
1 órája

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik