Újít a Jégember

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2008.08.23. 01:02
Címkék
Kimi Räikkönen volt a leggyorsabb az új valenciai pálya első edzésnapján, a finn azonban ennél jóval többet akar, és kockáztatni is hajlandó.

A Formula–1-es pilóták a pénteki szabadedzéseken kipróbálták a valenciai kikötői pályát, amelyen az első másfél órában meglepetésre Sebastian Vettel, a másodikban Kimi Räikkönen volt a leggyorsabb. Az új, poros úton sokat csúszkáltak a pilóták, akik első köreikhez képest a nap folyamán tíz másodpercet javítottak idejükön. Nagy csattanás nem volt, egyedül David Coulthard ment neki a pályát szinte végig szegélyező falnak, Nico Rosberg pedig egyszer fékezés közben csúszott meg, és centikkel suhant el a kanyarodásra készülő Mark Webber mellett. A Williams németje utána folytatni tudta, mert a tágas bukótér közepén megállt az autója.

Kimi Räikkönen az edzések előtt elárulta, hogy módosítást kért a Scuderia mérnökeitől a vörös négykerekűn. A Ferrari és a McLaren között az idén alapvető különbség a gumik használata. Az „ezüstnyilak” gyorsan üzemi hőfokra hevítik a gumikat, ami az időmérőn előnyt jelent, ugyanakkor hosszú távon megbosszulja magát, a versenyen nem olyan gyors a McLaren-Mercedes, mint a Ferrari. A maranellói gép ugyanis a versenyeken jobban gazdálkodik az abroncsaival, aminek viszont a pilóták az időmérőn isszák meg a levét, mert nem tudják olyan hatékonyan használni a kerekeket, mint a wokingiak.

Räikkönen esetében azonban káros hatásai vannak a Ferrari gumigazdálkodásának, a legutóbbi két futamon ugyanis csak a hatodik rajtkockát szerezte meg a finn. Hiába lett volna gyorsabb a futamon mindenki másnál, mivel beragadt a nála lassabb autók mögé, nem tudta kihozni autójából a maximumot. Eközben viszont Lewis Hamilton nyert két versenyt, Heikki Kovalainen még egyet, a McLaren a három viadalon 22 ponttal többet szerzett, mint a Ferrari.

Felipe Massa ugyan az időmérőn még képes ellensúlyozni autója hátrányait, aminek köszönhetően kis híján meg is nyerte a Magyar Nagydíjat, Räikkönen viszont hiába igyekszik. A címvédő éppen ezért kitalálta, hogy ha teheti, csapata áldozza fel a versenyen mutatott kivételes gumihasználatát, és összpontosítson inkább arra, hogy az időmérőn partiban legyen a McLarennel.

A finn az edzés végén a szuperlágy gumikon hajtott ki a pályára, és az utolsó pillanatokban remek körrel taszította le a lista tetejéről Fernando Alonsót, aki meglepetésre 1:40 percen belüli időt futott. A spanyol eredményénél is nagyobb meghökkenést váltott ki Jenson Button pazar köre, a Hondától kevesen vártak ilyen jó teljesítményt. A mutatványhoz a brit pilóta is kellett, csapattársa, Rubens Barrichello ugyanis utolsó lett.

A nap krónikájához tartozik, hogy a délutáni edzés elején egy férfi megpróbált berohanni a pályára, de a bukótérben három rendőr lefogta, és elhurcolta a helyszínről.

Legfrissebb hírek

A Triple Crown után az Ontario-tó meghódítására készül Mányoki Attila

Úszás
4 perce

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
24 perce

Kosznovszky-gólpassz, egy 11-es bement, egy kimaradt – MTK-győzelem a KTE ellen

Labdarúgó NB I
43 perce

Formula–E: Evans szerezte meg a pole-t az esős, lerövidített berlini időmérőn

Egyéni
1 órája

Doppingvétség miatt két évig nem versenyezhet a kétszeres olimpiai bajnok üzbég tekvondós

Egyéb egyéni
1 órája

A magyar férfi vízilabda-válogatott Ausztrália 12 gólos legyőzésével nyitott a szingapúri világbajnokságon

Vizes vb 2025
1 órája

Az MTK-tól távozott védő a Vasashoz igazolt – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája

Markek Tamás: Mindig felfelé húztuk egymást Pécsi Árminnal

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik