A magyar női kézilabda-válogatott 33–28-ra kikapott a bronzmérkőzésen Dél-Koreától, így az athéni játékokon ötödik helyezett magyar alakulat negyedikként fejezte be pekingi szereplését.

Fotó: Reuters
Görbicz Anita (balra) és Pálinger Katalin az érmet siratja

Fotó: Reuters
Görbicz Anita (balra) és Pálinger Katalin az érmet siratja
MINDENT AZ OLIMPIÁRÓL!
„Jól játszottak a lányok, csak dicsérni tudom őket. Jól kezdtünk, aztán kicsit visszaestünk, de kijöttünk a hullámvölgyből – kezdte a kapitány a meccs után, majd így folytatta: – A végén az egyébként kiváló két orosz játékvezető talán kicsit túl szigorúan ítélt velünk szemben, és sajnos az utolsó hat-hét percben a kettős és a szimpla emberhátrányt nem tudtuk sem támadásban, sem védekezésben megoldani."
Hajdu hozzátette, a játékok előtt elfogadta volna, hogy a negyedik helyen végez a csapat.
"Jobb lett volna persze egy harmadik hely. Ez összességében szép teljesítmény volt, a fontos az, hogy visszatértünk a világ élmezőnyébe, és pariban vagyunk mindenkivel. Én az olimpia végéig vállaltam a munkát, kényszerhelyzetben, egyfajta válságmenedzserként. Azt hiszem, hogy megoldottuk a feladatot kollégáimmal, a Győr és a Dunaferr edzőjével. Hálás vagyok, hogy ezt a megbízást megkaptam, de örülök, hogy vége" – zárta értékelését a szakvezető.
"Úgy érzem, hogy a bírók döntően befolyásolták a mérkőzést. Nem tudom pontosan, de mi körülbelül nyolcszor voltunk kiállítva, a koreaiak meg talán kétszer. Ha 27–27-nél, amikor eléggé elakadtunk, tudunk egy gólt dobni, szerintem nyerhettünk volna" – mondta indulatosan Görbicz Anita nem sokkal a lefújás után.
PEKING 2008 – CSAPATSPORTOK
Az egész tornán megbízható, kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott Ferling Bernadett. A Dunaferr átlövője szerint szégyenkezésre semmi okuk, kihozták magukból a maximumot.
„Borzasztóan sajnálom ezt a meccset. Én úgy érzem, mindent megtettünk, emelt fővel búcsúztunk az olimpiától. De nagyon hiányzik az érem" – szomorkodott a bronzmérkőzés után Ferling.
Legfrissebb hírek

A vízbe született csodabogár – még 51 nap az olimpiáig
Úszás
2024.06.05. 11:15
Ezek is érdekelhetik






