Távozott a Nemzeti Kézilabda Akadémiától a korábbi szövetségi kapitány

Vágólapra másolva!
2024.07.19. 18:22
Hajdu János 11 éven át dolgozott a NEKA-nál (Fotó: neka.hu)
Hajdu János távozott a Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) sportszakmai igazgatói és női szakágvezetői posztjáról.

 

A mesteredző – aki a NEKA 2013-as megalakulása óta Balatonbogláron dolgozott – az intézmény honlapján elmondta, hogy nyugdíjba megy, mert már nem akar a családjától távol élni.

„A sportágtól nem szakadok el, a szövetség elnökségi tagjaként és az elitprogramban továbbra is szerepet vállalok és a sportág fejlesztéséért dolgozom” – nyilatkozta. Hozzátette: Görbicz Anita tehetségfejlesztő programot indít a győri akadémián, és felkérte, hogy segítse a szakmai munkát, a következő szezonban ebben vesz részt.

A 70 éves Hajdu János korábban a magyar férfi- és női válogatottat is irányította szövetségi kapitányként – előbbit 1999-től 2001-ig és 2008-tól 2009-ig, míg utóbbit 2008-ban és 2013-ban.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik