Öttusa: Balogh szerint nehéz lesz a telivér lovakkal

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.08.20. 07:15
Balogh Gábor úgy véli, meghatározó lesz a lovaglás a pekingi olimpia öttusaversenyében, mivel érzékeny, telivér lovakkal kell majd megoldaniuk könnyűnek korántsem nevezhető feladatukat.
A nyolc éve, Sydneyben ezüstérmes, kétszeres egyéni világbajnok erről az ötkarikás sajtószolgálatnak beszélt, megemlítve még, hogy neki egyébként erős száma a lovaglás. Arról is kérdezték, nyomasztja-e, hogy a sportági hagyományok miatt Magyarországon jó szereplést várnak tőle. Erre úgy reagált, hogy fontos az eredmény, ő azonban egyelőre csak abban gondolkodik, hogy mind az öt számban megfelelő teljesítményt nyújtson. „Jó állapotban vagyok, fittnek, mentálisan erősnek érzem magam. Az elmúlt két évben csak az olimpia járt a fejemben. Ez a legfontosabb verseny. Sydneyben második voltam, tudom, milyen érzés dobogón állni, igyekszem úgy szerepelni, hogy újra átélhessem, amit akkor” – mondta. A férfiak csütörtökön, a nők pénteken versenyeznek.
Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Nagy Béla, az olimpiai ötödik magyar íjász

Egyéb egyéni
2025.11.05. 10:41

Los Angeles 2028: új súlycsoportok lesznek súlyemelésben

Egyéb egyéni
2025.11.04. 13:28

Különleges ötkarikás jubileum

Egyéb egyéni
2025.11.03. 07:52

Ötven éve olimpiai kvalifikációt ért az Eb-ezüst női röplabdázóinknak

Népsport
2025.10.26. 09:11

A NOB azt javasolja, hogy Indonézia ne rendezhessen nemzetközi sporteseményt

Egyéb egyéni
2025.10.23. 08:49

Három napon túli csodák – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.10.18. 23:40

Elkezdődött a visszaszámlálás: 1000 nap van hátra a Los Angeles-i olimpiáig

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:25

Ezer nap Los Angelesig – Thury Gábor jegyzete

Egyéb egyéni
2025.10.17. 23:35
Ezek is érdekelhetik