Atlétika: Tobias Unger szerint Bolt „kész átverés”

Vágólapra másolva!
2008.08.20. 12:09
Címkék
Tobias Unger, Németország legjobb férfi sprintere szerint a jamaicai Usain Bolt 100 méteres győzelme és 9.69 másodperces világcsúcsa a sportszerető nézők hatalmas átverése.
A német atléta – aki a 2004-es athéni játékokon 7. lett 200 méteren – Pekingben 100-on indult, és a középdöntőben búcsúzott. „Bolt a középdöntőre fürdőnadrágban érkezett, felvette a futóruháját, majd bemelegítés nélkül futott 9.92 másodpercet” – mondta Unger a Sport Bild című lapban. „Májusban, szeptemberben is képes 9.80-at futni, sohasem fáradt, a világ egyik végéről pár órával a verseny előtt érkezik meg a másikra, és nem hat rá az időeltolódás sem. Jamaicában mindenki azt csinálhat, amit akar. Nekem az olimpián minden lépésemről be kell számolnom, mindennap kitöltetik velem az erre szolgáló formanyomtatványt, hogy mikor, hol tartózkodom. Boltnak fogalma sem volt arról, mit kell erre a papírra írni. Lassan elmegy a kedvem az egésztől.” A jamaicai sprintereket az utóbbi időben egyre több támadás érte, többek között az országban a doppingellenőrzések körül tapasztalható rendezetlen viszonyok miatt, azonban ezeket eddig egyetlen bizonyíték – így például pozitív doppingteszt – sem támasztotta alá. Bolt szerdán duplázhat Pekingben, ugyanis a 200 méter fináléjának is ő a toronymagas esélyese.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik