Atlétika: Usain Bolt szerint előbb döntik meg a világcsúcsát 200-on, mint 100 méteren

Vágólapra másolva!
2023.12.27. 19:19
null
(Fotó: Getty Images)
Usain Bolt nyolcszoros olimpiai és tizenegyszeres világbajnok sprinter, valamint a 100 és a 200 méteres síkfutás világcsúcstartója szerint a rövidebb táv rekordja fog később megdőlni.


A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) honlapjának beszámolója szerint a 37 éves jamaicai atléta ugyan 2017-ben visszavonult és szerinte elsősorban az érmek számítanak, még mindig jó érzéssel tölti el, hogy ő a világ leggyorsabb embere, mivel 100 méteren 9.58 másodperccel, 200-on pedig 19.19-cel tartja a világcsúcsot. Bolt arra a kérdésre, hogy szerinte melyik rekord fog előbb megdőlni, viccesen azt felelte: „nem aggódom egyikért sem”, végül azonban elárulta, szerinte a rövidebb távút nehezebb lesz megdönteni.

„Tényleg nem tudom, de szerintem százon nehezebb lesz megdönteni, mivel az gyorsabb, és egy apró hibával már biztosan nem lehet teljesíteni” – mondta. Hozzátette, ez egy sokkal technikásabb szám és 2007-ben már a berlini döntője előtt tudta, hogy világcsúcsot fog dönteni, mivel az egész szezonban kiemelkedően teljesített.

A félkörös távon legutóbb az idei budapesti vb-n triplázó Noah Lyles tudta megközelíteni Bolt rekordját, az amerikai sprinter tavaly Eugene-ben 19.31 másodperces országos csúcsot futott, amely minden idők harmadik legjobbja 200-on.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik