Peking 2008: Phelps bajuszt növesztett, és Spitz rekordjára tör

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.08.03. 15:26
Michael Phelps amerikai úszóklasszis kijelentette, hogy a pekingi játékokon megjavítja honfitársa, Mark Spitz csúcsát.
„Mindeddig ő volt a legnagyobb, ám én Kínában olyat teszek, amit még nem látott a világ” – nyilatkozta a The Strait Times című szingapúri napilapnak. Spitz 1972-ben a müncheni olimpián hétszer állhatott fel a dobogó tetejére, ráadásul úgy, hogy minden számban, amiben elindult – egyéni vagy váltó –, világcsúccsal diadalmaskodott.A világ jelenlegi első számú úszójának tartott Phelps, aki 2004-ben, Athénban hat aranyat gyűjtött, bizonyítandó, hogy komolyan is gondolja, amit mondott, nagy elődjéhez hasonlóan még bajuszt is növesztett. Az amerikai fenomén a kínai fővárosban 200 m gyorson, 100 és 200 m pillangón, valamint 200 és 400 m vegyesen indul, továbbá rajthoz áll a 4x200-as, a 4x100-as gyors-, illetve a 4x100-as vegyes váltóban.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik