Nagyon közel a megegyezés

SZ. E. M.SZ. E. M.
Vágólapra másolva!
2008.07.25. 23:37
Címkék

A BBC legfrissebb értesülései szerint a Sunderland elfogadta a feljutó Stoke City ajánlatát, így Fülöp Márton a Premier League újoncánál folytatja pályafutását. Azt viszont még nem tudni, hogy hány évre kötelezi el magát új csapatához. A piros-fehér klub korábban 1.7 millió fontot kínált a magyar kapusért, ám azt a sunderlandi együttes visszautasította; az új, előnyösebb ajánlatra állítólag már rábólintott a vezetőség. A pontos összeget nem tudni, de korábban hárommillió fontos ajánlatot is rebesgettek, ami több, mint amennyit a Plymouthból a Hull Citybe szerződő Halmosi Péterért fizettek. A 15-szörös magyar válogatott futballistát 2007 januárjában vette meg végleg a Sunderland a Tottenhamtől. Ezt követően kölcsönben a Leicester Cityhez, majd mostani kérőjéhez került, de a Stoke-ban csak néhány napot töltött el, mert Darren Ward sérülése miatt visszarendelték. Roy Keane, a csapat menedzsere azonban csak az Arsenal elleni utolsó fordulóban szavazott bizalmat a magyar játékosnak, aki már többször is hangoztatta, hogy távozna az együttestől. A Sunderland nemrégiben szerződtette a veterán ír Nick Colgant, így egyre biztosabbá vált, hogy a 25 éves Fülöp végül elhagyja a „fekete macskákat”. Lapunk megkeresésére Fülöp Márton csak annyit válaszolt, hogy addig nem kívánja kommentálni a BBC értesüléseit, amíg a két klub nem ad ki hivatalos közleményt az ügyről.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
3 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
3 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
3 órája

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
3 órája

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
4 órája

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
4 órája

Az NB III-ban 5–0-ra nyert a Fradi az MTK ellen, Tischler-gól Dorogon

Labdarúgó NB II
5 órája
Ezek is érdekelhetik