Hátvéd jött, hátvéd ment

SZ. E. M.SZ. E. M.
Vágólapra másolva!
2008.07.22. 23:24
Címkék

A Barcelona hivatalosan is megerősítette, hogy nyolcmillió euróért szerződtette a brazil Henriquét a Palmeirastól; ha a spanyol gárda a 2008–2009-es szezonban bejut a Bajnokok Ligájába, további kétmillió üti a „pálmafások” markát. A 21 éves hátvéd ötéves szerződést írt alá a katalán együttessel, a következő idényt a Bayer Leverkusennél tölti kölcsönben. Az érkező védőre jut egy távozó is: amint az várható volt, Oleguer Presas az Ajaxban folytatja pályafutását. A játékost korábbi edzője, Frank Rijkaard ajánlotta az amszterdamiaknak, akik hárommillió eurót fizettek a Barcának, amely további 2.25 millióval gazdagodhat a játékos szereplésétől függően.

A katalánok csatárposzton is erősítenének, legújabb kiszemeltjük a Chelsea-t erősítő Didier Drogba. A korábban az Internazionaléval is hírbe hozott elefántcsontparti csatár a Sport barcelonai sportnapilap szerint már elhatározta, hogy a gránátvörös-kékeknél folytatja pályafutását, igaz, a két klub közötti megegyezés még várat magára. Drogba jelenleg Angliában tartózkodik, mivel térdsérülése miatt nem utazott el a londoniak ázsiai túrájára. Az újság azt is tudni véli, a 30 éves játékos a lehető legkorábban csatlakozna a csapathoz, hogy az idénynyitóra beilleszkedjen az együttesbe, amely információk szerint 25 millió euró ellenében igazolná át a gólgyárost.

A Barcának egyébként Samuel Eto’o várható távozása miatt nagy szüksége van egy vérbeli támadóra; sokáig úgy tűnt, Emmanuel Adebayor érkezhet a kameruni helyére, ám az Arsenal túl magas összeget kért érte.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
3 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
3 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
3 órája

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
3 órája

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
4 órája

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
4 órája

Az NB III-ban 5–0-ra nyert a Fradi az MTK ellen, Tischler-gól Dorogon

Labdarúgó NB II
5 órája
Ezek is érdekelhetik