Bronzérem a végére

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2008.07.20. 23:33
Címkék
Hazai elsőséggel zárult a magyar szempontból elég felemás kontinensviadal: mivel a záró napon rendezett férfiváltót az oroszok nyerték meg, eldőlt, hogy a mieink aranyérem nélkül maradtak.

Harmadik helyet szerzett a 12 csapatos mezőnyben a Kasza Róbert, Marosi Ádám, Tibolya Péter alkotta együttes a moszkvai Eb férfi váltóversenyében. A hullámzó teljesítményt nyújtó magyarok az aranyérmes oroszoktól 64, az ezüstöt szerző litvánoktól pedig 36 ponttal maradtak el. Futásban nyújtották a legjobb teljesítményt (ezt a versenyszámot megnyerték), úszásban másodikok lettek, lövészetben harmadikok, a lovaglás nyolcadik, valamint a vívás kilencedik pozícióját viszont nyugodtan minősíthetjük csalódást keltő eredménynek. Kívülállóként könnyű okoskodni, de egyértelmű, hogy ezt a két számot rontották el a mieink, ezen múlt a fényesebb érem. Pálvölgyi Miklós, az erősebbik nem szövetségi kapitánya azonban a távirati irodának azt nyilatkozta vasárnap délután, hogy a viszonylag előkelő helyezés ellenére a lövészet sem sikerült jól: „A kétszázhatvanhét körnél már jóval többet is értek el ezek a fiúk. Vívásban is nagyon sok maradt bennük, de nagy körbeverés alakult ki, így összességében ezzel sem szakadtunk le. Az úszás viszont nagyon jól sikerült.” Az utolsó számnak, a háromszor 1500 méteres futásnak harmadikként vágott neki a magyar csapat, a velünk gyakorlatilag együtt rajtoló lengyelekkel és lettekkel a papírforma alapján nem kellett számolni, az öt másodperccel később induló, és szintén jó futó cseheket pedig maguk mögött tudták tartani Kaszáék.

Legfrissebb hírek

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
6 órája

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
7 órája

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
7 órája

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
7 órája

Kár volt – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
7 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
7 órája

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik