Micsoda fogadtatás!

SZ. E. M.SZ. E. M.
Vágólapra másolva!
2008.07.19. 01:04
Címkék

Folytatódik a Ronaldinho kö rüli hisztéria, amit az is mutat, hogy 40 ezer Milan-szurkoló várta a San Siróban a brazilt, akit hivatalosan is bemutattak a drukkereknek. A Barcelonától érkező klasszis a piros-feketék mezében lépett be a milánói szentélybe, igaz, szám még nem virított a hátán. Egyes források szerint Clarence Seedorf nem akar megválni a 10-es dressztől, ezért az is megtörténhet, hogy a 2005-ös aranylabdásnak be kell érnie a 20-as szereléssel.

A 28 éves játékos csütörtök délelőtt részt vett az első edzésén a milanellói edzőközpontban, Carlo Ancelotti bemutatta az új szerzeményt a keret tagjainak, majd Ronaldinho Emerson társaságában bevonult a konditerembe. A támadó túlesett az első hivatalos interjúján is, és kifejtette, hogy maga mögött hagyta a korábbi problémáit.

„Mindig is átlagos életet éltem, ezen a jövőben sem kívánok változtatni. Sohasem voltak gondjaim a pályán kívül, ezért is vagyok biztos benne, hogy Milánóban a legjobbat fogom nyújtani – reagált arra a felvetésre, hogy az olasz újságírók előszeretettel írnak a sztárok magánéletéről is, majd az átigazolásáról beszélt. – Karrierem fontos állomásához érkeztem, minden játékosnak az az álma, hogy a Milanban futballozzon, nekem ez most megadatik. Sikeres időszakot töltöttem Barcelonában, jelentős trófeákat nyertünk, de a csalódást keltő idény után mindenkinek az volt a legjobb, ha távozom.”

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
3 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
3 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
3 órája

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
3 órája

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
4 órája

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
4 órája

Az NB III-ban 5–0-ra nyert a Fradi az MTK ellen, Tischler-gól Dorogon

Labdarúgó NB II
5 órája
Ezek is érdekelhetik