Erősebb, mint valaha

Noha három óra körülre egyeztetjük a beszélgetést Hadfi Dániellel, kedden negyed négykor még csak Hadfi „örökös” edzőpartnerével, az éppen hatalmas lábteniszcsatát vívó Ledényi Leventével találkozunk a Tüzér utcai dzsúdóteremben. A versenyző a társa hollétét firtató érdeklődésre csak annyit jegyez meg, késik, mint mindig. Eközben a galérián óriási csocsóparti zajlik. Az asztal egyik oldalán a Toncs Péter, Neu Gábor edzőpáros, a másikon pedig a versenyzők. A szakvezetők hatalmas fölényben vannak, igaz, rosszabb állás esetén Neu beveti a titkos fegyvert, és szigorú pluszmunkát ígér a dzsúdósoknak, ha győzni „merészelnek”. Néhány perccel négy előtt befut az Európa-bajnok, világbajnoki bronzérmes százkilós is, így a beszélgetés a tréning utánra marad, azonban már ekkor látni, Hadfi felszabadult és magabiztos. Mi pedig aggódunk.

Bizony aggódunk. Hogy a csudába ne tennénk, amikor biztosnak tűnő éremvárományosunk, Hadfi Dániel az idén még csak üldözi az első győzelmét. Márpedig kevesebb mint egy hónappal az olimpia előtt ez korántsem nevezhető ideális állapotnak. A 100 kilós dzsúdós nehéz fél évet tudhat maga mögött, előbb a titokzatos betegség – utóbb kiderült, mandulagyulladás – miatt, majd következett a műtét utáni nagy hajrá, hogy utolérje magát. A Honvéd versenyzője ehhez képest rendkívül nyugodt, s eltökélten készül Pekingre.

„Benne volt a pakliban, hogy lesz ilyen időszak a pályafutásomban – kezdte a kedd délutáni rövidke, háromnegyed órás tréninget követően. – Természetesen mehetett volna jobban a versenyzés, de javítson ki, ha rosszul tudom, szerintem az év fő versenyét még nem szúrtam el.”

Ezzel valóban nehéz vitatkozni, de sajnos az idénybeli négy vereséggel sem. Igaz, az első kettőnél még a betegség miatt volt legyengülve, a második dupla – Celjében és Braunschweigben – pedig felkészülési viadalon esett meg.

„Majd meglesz az első győzelem is. Inkább az év eleji Világkupa-vereségek bántottak, mivel ezeken a versenyeken mindig jól szokott menni. A másik két vereségnél tudtam, hogy ez most kevésbé fontos viadal, inkább csak a felkészülés egyik állomása. Tavaly például Braunschweigben két vereséget is szenvedtem, majd bronzérmet szereztem a világbajnokságon” – ez utóbbi a rossz főpróba, jó előadás mondást idézi, ebbe már lehet kapaszkodni.

Biztató érzés látni Hadfin a magabiztosságot, és azt, hogy nem viselte meg a rossz sorozat. Jó hangulatban, rendkívül elszántan és céltudatosan készül, mint a korábbi problémamentes esztendőkben.

„Szerencsére egyszer sem volt kilátástalan mélypontom – mondja a mögötte álló időszakról – Edzőmmel, Toncs Péterrel pont azt beszéltük, hogy milyen jól átvészeltük ezeket a hónapokat. A történtekből persze levontuk a konzekvenciákat, de ennyi, menni kell előre. Túl nagy luxus lenne Peking előtt leereszteni, főleg mivel nem érzem, hogy lenne okom összeomlani.”

Hogy a magyar dzsudoka mennyire erős, bizonyítja, edzője nemrégiben arról „panaszkodott”, hogy a betegséget követően olyan lendülettel és motivációval vetette bele magát a munkába, hogy inkább vissza kell fogni időnként, nehogy túlpörögjön. Igaz, aki ismeri Hadfit, tudja, ez nagyon is jellemző rá. Hatalmas szíve van, amely már korábban is átsegítette több buktatón, és emellett