Későn érő típus

Ungvári Miklós nem izgul. Nyu godtan, higgadtan készül pályafutása második olimpiájára. A 66 kilós versenyző Athénban is tatamira lépett (már Európa-bajnokként), viszont „elnyaralta” a játékokat, magával ragadta a forgatag, a felhajtás, aztán a második körben búcsúzott.

„Már azért hálás voltam a sorsnak, hogy egyáltalán ott lehettem Athénban – emlékezett vissza a kétszeres világbajnoki bronzérmes. – Friss olimpikonként belecsöppentem ebbe a lenyűgöző, fantasztikus légkörbe. Olimpiai bajnokokkal, sokszor bizonyító versenyzőkkel együtt utaztunk ki, próbáltam minél többet magamba szívni a falu légköréből, és nem tudtam teljesen a versenyre koncentrálni. Későn érő típus vagyok, négy éve még nem voltam elég bölcs. Remélem, ezúttal másként lesz, és eredményemmel is gazdagíthatom a magyar ötkarikás küldöttséget. Bízom benne, hogy a cselgáncsozók nagyot dobbantanak Pekingben, s ehhez én is hozzá tudom tenni a magamét.”

A Kecskeméti JC versenyzője elmondta, igyekezett tanulni az athéni kudarcból. Akkor kínosan ügyelt rá, nehogy megsérüljön, szinte túlságosan is vigyázott magára. Lovaglásról vagy motorozásról szó sem lehetett, társaságba is jóval kevesebbet járt. Az idén viszont semmit sem akar megvonni magától. Például a múlt héten is ellátogatott Domina Imre lovardájába, ahol van „saját” lova van, s időnként besegít a mozgássérült gyerekek lovagoltatásába is.

„Ungiból” egyébként dől a szó.

Ahogy hallgatjuk, szinte az az érzésünk támad, tulajdonképpen jobban szeretné, ha öt társa valamelyike szerezne érmet. Sorolja is, hogy Csernoviczki Évi egyre jobban teljesít, és milyen kiválóan dolgozik édesapjával, hogy a tavalyi vb-bronzával robbantó Baczkó Berni mennyire jó úton jár, hogy Mészáros Anett már nagyon sokszor bizonyított, hogy Bor Barna az utóbbi hetekben a súlycsoport klasszisaival is állta versenyt, hogy ha Hadfi Dániel dzsúdója újra összeáll, és keményen oda tudja tenni magát, akkor… Akkor talán megismétlődhet a barcelonai siker, amikor a cselgáncsozók egy arany-, két ezüst- és egy bronzéremmel tértek haza. Igaz, ilyen mértékű sikerhez már az ő bravúrjára is szükség lesz.

„Ezt a témát régebben mindig szerettem volna elkerülni – tehát

nem csak szerénysége miatt hallgatott saját esélyeiről. – Minden sportoló álma, hogy ott legyen az olimpián, és ha már ott van, a lehető legjobb eredményt érje el. De talán már nem is rajtunk múlik, ki nyerhet aranyérmet, ki lehet a kiválasztott. Az öcsém már álmodott nekem aranyat. Most úgy gondolom, mindegy lenne, milyen érmet szerzek, aztán ha evés közben megjön az étvágy, és utána belegondolok, hogy jobb is lehetett volna… De már megint túlbeszéljük ezt a kérdést. Próbálok minden napot lazán, könnyedén felfogni.”

A laza, könnyed felfogáshoz pedig az is hozzátartozik, hogy miközben több magyar és külföldi rivális csaknem annyi időt tölt DVD-zéssel, videózással, mint edzéssel, a ceglédi születésű dzsúdós még csak ezután ül le a képernyő elé. Edzőjével, Nagysolymosi Sándorral figyelik meg riválisait, kinek mi a gyenge pontja. Nagyjából tíz olyan dzsudoka van, akikre ügyelniük kell, s rajtuk kívül is rendre feltűnik egy-egy új tehetség. Ungvári azonban amondó, ha hozza magát, képes lesz kreatívan cselgáncsozni, senki sem jelenthet megoldhatatlan feladatot. Ha pedig nem megy, mindegy, ki áll vele szemben.

„Athénban nem tudtam megújulni. Nem pörögtem, kicsit sasszéztam, alig mozogtam – utalt öntudatosan arra, hogy talán több múlik rajta, mint az ellenfeleken. – Sőt most, hogy belegondolok, világversenyen még sohasem sikerült tökéletes csúcsformába kerülnöm. Teljesen még akkor sem, amikor 2002-ben Európa-bajnok lettem, s minden meccsemet ipponnal nyertem meg. Elmondták, mire kell figyelnem, a döntőben pedig „estem” egy vazarit, szóval szerencsém is volt. Utána hullámzás követke- >>>